Barca: Vermaelen megint megsérült, az MU kölcsönvenné

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 06:48
null
Rettenetes ősz követte Vermaelen bemutatását (Fotó: Reuters)
Tovább várat magára Thomas Vermaelen bemutatkozása a Barcelona mezében, a belga válogatott középhátvéd ugyanis combsérülést szenvedett – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Az Arsenaltól megvásárolt védő az utóbbi időben már teljes értékű edzésmunkát végzett, és úgy festett, hamarosan debütálhat a katalánok játékosaként. Nos, a jelek szerint erre néhány hétig még nem kerülhet sor, mert megsérült a combja. A klub közleménye nem számol be róla, hogy Vermaelen mennyi időre vált harcképtelenné.

Az angol sajtó eközben arról ír, hogy a 29 éves játékost a téli átigazolási időszakban korábbi együttese, az Arsenal és a sérülésekkel sújtott Manchester United is kölcsönvenné. A Barcelona állítólag szívesen tárgyalóasztalhoz ülne a kérőkkel, hiszen a katalánoknak érdeke, hogy Vermaelen minél hamarabb visszanyerje a formáját és állandó játéklehetőséghez jusson – erre a Premier League-ben lehetősége nyílhatna, feltéve, hogy egészséges.

Az El Mundo értesülései szerint a Barca középpályása, Xavi elnézést kért Betótól, a Sevilla kapusától, amiért a gránátvörös-kékek játékosai látványosan megünnepelték Lionel Messit, aki az 5–1-re megnyert találkozón átadta a múltnak Telmo Zarra spanyol bajnoki gólcsúcsát. A világ- és Európa-bajnok játékos úgy érzi, tiszteletlenek voltak az andalúziai együttessel szemben, ezért hívta fel a portugál kapuvédőt.

A Barcelonához kapcsolódó hír, hogy Luis Enrique vezetőedző kijelölte utazó keretét az APOEL elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre: Vermaelen mellett a sérüléséből lábadozó Andrés Iniesta sem tart a társakkal. A spanyol középpályás valószínűleg már csak elővigyázatosságból hiányzik, a Valencia elleni vasárnapi rangadón ott lehet a pályán.

A BARCELONA 22 FŐS KERETE AZ APOEL ELLEN
Kapusok:
Ter Stegen, Bravo, Masip
Védők: Montoya, Piqué, Mascherano, Bartra, Douglas, Jordi Alba, Adriano, Dani Alves, Mathieu
Középpályások:
Rakitic, Busquets, Xavi, Rafinha, Sergi Roberto
Támadók:
Pedro, Suárez, Messi, Neymar, Munir

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
5 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:43

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33
Ezek is érdekelhetik