El Clásico: Lőttünk egy gólt és elkezdtünk szenvedni - Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.25. 20:51
A Real Madrid 3–1-re legyőzte az FC Barcelonát hazai pályán a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában, a vendégek edzője szerint megérdemelten nyertek a madridiak.

„A vereség világossá tette, hogy van olyan jó csapat a Real Madrid, mint a Barcelona; sőt, ezen a napon még jobb is – ismerte el a mérkőzés lefújása után sportszerűen a katalánok mestere, az egykori Real-menő Luis Enrique. – El kell fogadnunk ezt a tényt, amelynek első része akkor is igaz, ha éppen mi győztünk volna ma este. Nem látszott sok különbség a két csapat között. Jól kezdtünk, de miután gólt lőttünk, elkezdtünk szenvedni. Kettő-nullának kellett volna lennie az eredménynek, ehelyett beindult néha az adok-kapok, aztán a második félidőben lemostak minket a pályáról. Jobb volt az ellenfél, megérdemelten vert meg minket. Nem hiszem, hogy megtorpant volna csapatom a szünet után, egyszerűen azért nem voltak helyzeteink, mert nem hagyott lehetőséghez jutni bennünket az ellenfél. A második gól rögzített helyzetből született, ez nagy felelőtlenség volt tőlünk, a harmadik madridi találat meg egyéni hibánkból született. Ezen a mérkőzésen büntetett a Real gyors ellentámadásaival, ezért maradtunk alul.”Luis Enrique. – El kell fogadnunk ezt a tényt, amelynek első része akkor is igaz, ha éppen mi győztünk volna ma este. Nem látszott sok különbség a két csapat között. Jól kezdtünk, de miután gólt lőttünk, elkezdtünk szenvedni. Kettő-nullának kellett volna lennie az eredménynek, ehelyett beindult néha az adok-kapok, aztán a második félidőben lemostak minket a pályáról. Jobb volt az ellenfél, megérdemelten vert meg minket. Nem hiszem, hogy megtorpant volna csapatom a szünet után, egyszerűen azért nem voltak helyzeteink, mert nem hagyott lehetőséghez jutni bennünket az ellenfél. A második gól rögzített helyzetből született, ez nagy felelőtlenség volt tőlünk, a harmadik madridi találat meg egyéni hibánkból született. Ezen a mérkőzésen büntetett a Real gyors ellentámadásaival, ezért maradtunk alul.”

"Nem volt titok, hogy Luis Suárez kezdeni fog, a csapattal van már régóta, és remekül beilleszkedett, még jobban is, mint vártam. Voltak jó időszakaink ezen a bajnokin, de túl sok hibát vétettünk. A Madrid jól teljesített, megérdemelte a három pontot, még ki kell elemeznünk, miket rontottunk el. A kudarc a futball része, de sokat lehet tanulni belőle. Majd kiderül a szezon végére, hogy mennyire is volt fontos ez a mérkőzés" – tette hozzá később a fiatal szakember.

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Barcelona ünnepel, a Real Madrid edzőt váltott

Spanyol labdarúgás
2025.05.13. 19:41

„Hála istennek” – a VAR-szoba a Barcelona elvett gólja után

Spanyol labdarúgás
2025.05.12. 18:02

A madridi lapok is megérdemelt győzelemről, szívvel futballozó Barcáról írnak – szemle az el Clásico után

Spanyol labdarúgás
2025.05.12. 07:43

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.11. 18:15

„Arteta nagy barátom, de...” – Luis Enrique a PSG továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 08:40

Lamine Yamal százszázalékos maradt Kylian Mbappé ellen

Spanyol labdarúgás
2025.04.27. 18:07

Fordulatokból és indulatokból sem volt hiány: a Barca legyőzte a Real Madridot a kupadöntőben!

Spanyol labdarúgás
2025.04.27. 00:45

Pena szerint brutális hetük volt, Yamal kicsit odaszúrt a Realnak

Spanyol labdarúgás
2024.10.27. 09:28
Ezek is érdekelhetik