Barca: örülnek, hogy marad a brazil, jövőre ingyen mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 14:47
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő FC Barcelona megerősítette, hogy a 2014–2015-ös szezon végén szerződése lejártával távozik Dani Alves, a klub hátvédje.

A brazil válogatott futballista sorsa kiemelt téma volt a katalán óriás háza táján a nyári átigazolási szezonban – a legkomolyabb érdeklődők közé a Liverpool és a PSG tartozott –, végül maradt a csapatnál és vállalta a versenyt a kezdőbe kerülésért, de ezt maximum 2015 nyaráig teheti meg.

„Boldogok vagyunk, hogy Dani Alves velünk maradt az előttünk álló szezonra. A klub és a játékos megegyezett abban, hogy nem hosszabbítjuk meg a 2015-ben lejáró szerződését” – nyilatkozta Andoni Zubizarreta, a Barcelona sportigazgatója.

Dani Alves 2008 nyarán, 38 millió euróért igazolt a Sevillától a Barcelonához, ahol négy bajnoki címet, két Spanyol Kupát és két Bajnokok Ligáját nyert.

A Barcelona már idén nyáron megalapozta a jövő évben távozó brazil pótlását, méghozzá az egy hete igazolt Douglas Pereira megszerzésével.

Legfrissebb hírek

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
12 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20
Ezek is érdekelhetik