Barca: Szubotics, Gündogan és Klose is szerepelt Martino tervei között

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 12:37
null
Martino honfitársaival és a Borussia Dortmundból erősített volna (Fotó: Reuters)
Érdekes dokumentum látott napvilágot a közösségi médiában, melyen az FC Barcelona vezetőedzőjének, Gerardo Martinónak a nyári erősítési tervei szerepeltek. Az akkori elnöknek, Sandro Rosellnek címzett levélben többek között Ilkay Gündogan, Sergio Agüero és Neven Szubotics neve is feltűnik. Az argentin szakember erősítési terveiről korábban már beszámoltunk, az akta ugyanakkor eddig nem került a nyilvánosság elé. A dokumentum hitelességét megerősíti, hogy pontosan ugyanazok a nevek szerepelnek rajta, mint az ESPN Brasil által márciusban kiszivárogtatott listán.

 

A korábbi szóvivő, Toni Freixa aláírásával ellátott, 2013 októberében kézbesített dokumentumban Martino – és Andoni Zubizarreta sportigazgató – három védőt, egy középpályást és két támadót nevezett meg a nyári erősítési tervek között.

Az argentin szakember 17 millió eurót fizetett volna Neven Szuboticsért a Borussia Dortmundnak, amellyel a megállapodás értelmében a jövőben két felkészülési meccset is játszottak volna. A szerb középhátvéd mellett Martino honfitársa, az Estudiantes alkalmazásában álló, de a Sunderlandnek kölcsönadott Santiago Vergini, valamint a Botafogo 19 éves, egyszeres brazil válogatott belső védője, Dória érkezhetett volna a hátsó alakzat megerősítésére – utóbbi két játékos valamivel több mint 7.5 millió euróért.

Nem ismert okokból az Atlético Madrid két játékosának, Filipe Luísnak és Arda Turannak a nevét kihúzták a listáról, de az biztos, hogy az érintettek 22 milliót sem sajnáltak volna a BVB játékosáért, Ilkay Gündoganért, valamint szerettek volna igazolni egy balhátvédet Jordi Alba és Adriano mellé. A szakmai stáb tagjai ugyanakkor elhatározták, s ezt a dokumentumban is rögzítették, hogy Cesc Fabregasnak és Sergi Robertónak az eddiginél több játéklehetőséget kell biztosítani – utólag belegondolva, ez többé-kevésbé sikerült is ebben a szezonban.

A támadósort Sergio Agüeróval és a Lazio veterán csatárával, Miroslav Kloséval szerette volna ütőképesebbé tenni Martino. A Manchester City játékosáért 28 millió eurót, valamint egy ifjúsági futballista játékjogát tette volna le az asztalra, továbbá az angolokkal is játszottak volna két előkészületi találkozót a katalánok. A német válogatott gólvágót rövid távra, mintegy kétmillió euróért vásárolták volna a Barcelona klubvezetői.

A dokumentum végén Martino megköszöni Rosellnek, hogy lépéseket tesz a fent említett labdarúgók szerződtetésének ügyében, s hozzáteszi, a téli erősítési tervekről december elején egyeztetnek.

Más kérdés, hogy a Barcelona irányítását 2013 nyarán átvevő tréner a szezon végén valószínűleg távozik a katalán klub kispadjáról – erre utal, hogy szerdán grillpartira invitálta játékosait –, így vele együtt a tervek is a feledés homályába merülhetnek.

A szóban forgó dokumentum
A szóban forgó dokumentum

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik