Barcelona: dokumentumfilm a magyar klasszisokról a Dunán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.26. 18:41
Magyarok a Barcáért címmel hétfő este háromrészes dokumentumfilm-sorozattal jelentkezik a Duna, a sorozat a katalán sztárcsapat történetében jelentős szerepet betöltő magyar futballisták pályafutását, első sorban Kubala Lászlóét mutatja be.

Kocsis Tibor, a film rendező-producere a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, egy külföldi útja során ismerkedett meg Kubala nevével, a kiváló labdarúgó mítoszát pedig szeretné bemutatni a magyar közönségnek, amely még kevesebbet tud róla. Hozzátetette, a katalán klubban már a legendás Kubala, Kocsis, Czibor hármas előtt szerepeltek magyar játékosok, akiknek szintén hatalmas szerepe volt abban, hogy a gárda ma a világ egyik legjobbja. Kocsis Tibor az előkészületekkel kapcsolatban megjegyezte, a kutatások már öt évvel ezelőtt elkezdődtek, maga az alkotás pedig másfél éves munkát igényelt.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója hangsúlyozta, a közmédia ezzel a sorozattal is nyitni kíván a közönség irányába, szeretnék bemutatni az olyan hősöket, mint Kubala, aki jó példa a fiatalok számára. Szabó László Zsolt azt is elmondta, hogy a tervek szerint több fesztiválon is elindítják majd a filmet, és szeretnék, ha külföldi televíziók is műsorukra tűznék.

Dobos Menyhért, a Duna TV vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy Duna World által a határon túlra, illetve a tengerentúlra, így Ausztráliába és Dél-Amerikába is eljut majd az alkotás.

A film szakértője Dunai Antal olimpiai bajnok, a Magyar Labdarúgó-szövetség utazó nagykövete, Kubala egykori barátja volt. A filmmel kapcsolatban elmondta, hogy hűen fogja bemutatni a legendás játékos imázsát.

Az összesen 90 perces dokumentumfilmet hétfőn 21.55 órától sugározza a Duna.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik