Barca: „A Real nyomását nem mostantól érezzük magunkon”

Vágólapra másolva!
2014.02.24. 13:20
Víctor Valdés szerint fontos mérkőzést veszítettek el, Andrés Iniesta viszont arról, hogy nem érezték a bajt. Pedig az lett a vége: a címvédő Barcelona a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 25. fordulójában 3–1-re kikapott a Real Sociedad vendégeként, és a fordulót követően hárompontos hátrányba került a Real Madriddal szemben.

 

„Úgy érzem, hogy rendkívül fontos mérkőzés volt, amelyen legyőztek minket – mondta Valdés, majd utalt arra is, hogy lépéshátrányba kerültek. – Nekünk évek óta hasonlóan nagy nyomás alatt kell játszanunk, ahol minden meccsen csak a győzelem elfogadható. A Real nyomását nem mostantól érezzük magunkon, hanem a bajnokság kezdete óta. De ha nincs ez a nyomás, akkor nincsenek győzelmek sem. Elemeznünk kell, hogy mit csináltunk a bajnokin rosszul vagy éppen jól, a bajnokság végéig pedig még sok mérkőzés van hátra.”

A kapus végszavát az irányító is kihangsúlyozta, azzal megtoldva, hogy a pályán nem érezték azt, hogy ebből bajuk lehet, akár ki is kaphatnak. Emlékeztetőül álljon itt: az első félidő 11-es döntetlennel zárult – Alex Song öngóljával jutottak vezetéshez a hazaiak, amelyet négy perccel később Lionel Messi találatával tüntettek el a vendégek –, majd a szünet után elég volt egy négyperces rövidzárlat, hogy az 58. perctől már kétgólos hátrányban futballozzon a Barca. A katalánok aztán már nem is tudtak többet kihozni maguknak a bajnokiból.

„Ha rosszul játszol, annak általában vereség a vége – mondott ki egy nagy örökigazságot Iniesta. – Most inkább lapoznunk kell, és a következő mérkőzésre figyelnünk. A Reallal való versenyfutás mindig nagy kihívás, ezért sajnálom a vereséget, mert most hátrányba kerültünk velük szemben. Nem szabad leengednünk azért, mert ez a meccs most nem jól sikerült. Sok forduló van még hátra, sok pontot lehet szerezni, viszont minden fordulóra úgy kell tekintenünk, mintha az utolsó lenne. Most ennek az elvárásnak nem sikerült megfelelnünk, és megfizettük az árát. A vereség után nem adhatjuk fel, éppen ellenkezőleg, abból kell erőt merítenünk a még több munkához, hogy megváltoztassuk a mostanra kialakult állapotokat.”

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
11 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
14 órája

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 órája

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Mire lesz képes a megújult Atlético Madrid?

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 10:27

Hetvenkét órával a La Liga rajtja előtt a Levanténak csak három regisztrált játékosa van

Spanyol labdarúgás
2025.08.13. 18:42
Ezek is érdekelhetik