Barca: „Ez a csapat legalább annyira jó, mint Guardioláé”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.05. 11:49
A Barcelonának ma délután nyernie kell, ha meg akarja őrizni első helyét a spanyol labdarúgó-bajnokságban (Primera División). A feladatot könnyíti, hogy hazai pályán az újonc Elche ellen (16 óra, tv: Sport1) kell begyűjteni a három pontot, amely 25 esztendő elteltével látogat ismét a Camp Nouba.

A katalánoknál a héten már edzett Lionel Messi, de ma még biztosan nem játszik, és kihagyja a fellépést Dani Alves, valamint Sergio Busquets is, utóbbi eltiltott. Xavi, Neymar és Víctor Valdés ugyanakkor újra kész a játékra. A táblázaton a 14. helyet elfoglaló Elche elleni meccs tétje egyben az is, hogy a jövő szombati Atlético Madrid–Barcelona rangadót melyik csapat várhatja lépéselőnyből – a vendégek mestere mindenesetre meglepetést remél.

„Úgy vélem, ez a Barcelona legalább annyira jó, mint [Josep] Guardiola irányítása alatt – mondta az Elche edzője, Fran Escribá a találkozó előtt. – Ugyan a világ legjobb játékosa nélkül játszottak az elmúlt időszakban, mégis sikerült megőrizni a győzelmi sorozatukat. Ez nagyon különleges csapat. Természetesen az ilyen meccsekért érdemes futballozni, és ugyan nagyon nehéz lesz, de nem tartom lehetetlennek, hogy pontot szerezzünk.”

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik