Hová tűnt 40 millió euró a Neymarért fizetett 57-ből?

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2013.12.20. 07:49
null
Áll a bál Neymar nyári szerződtetése miatt – de lesz-e botrány? (Fotó: Reuters)
Neymar szerződtetését vizsgálja a legfelsőbb bíróság, a Barcelonának öt napja van arra, hogy tisztázza, milyen üzletet kötött a Santosszal.

Újabb nagy meccs vár a listavezető Barcelonára. Igaz, az ellenfél ezúttal a spanyol Legfelsőbb Bíróság. Pablo Ruz bíró öt napot adott a klubnak, hogy beszolgáltassa az összes papírt Neymar nyári átigazolásával kapcsolatban, továbbá 2011-től napjainkig a pénzügyi jelentéseket is.

A 21 éves játékos, akit az utóbbi idők legnagyobb brazil ígéretének tartanak, a nyáron igazolt Barcelonába, az utóbbi hetekben egyre jobban futballozik, már nincs olyan kiírás, amelyben ne szerzett volna gólt, persze ehhez az is kellett, hogy Lionel Messi hiányában főszerep jusson neki, és a pálya közepén is kipróbálja őt Gerardo Martino.

Egyre inkább úgy fest, megérte a pénzét. Azt viszont senki sem tudja, mennyi volt a pontos összeg, továbbá hová vándoroltak súlyos eurómilliók.

Nem meglepő módon az egész ügy egy belső viszályból vagy inkább hatalmi harcból(?) pattant ki, amikor a Barcelona klubtagja, Jordi Casas beperelte Sandro Rosellt, mivel meglátása szerint az elnök túl drágán vásárolt játékosokat, nem megfelelően, sőt jogtalanul használta a klub pénzét. A központi probléma mégis Neymar szerződésének átláthatatlansága.

A Barcelona állítása szerint 57 millió eurót fizetett a brazilért, korábbi klubja, a Santos viszont mindössze kevéssel több, mint 17 milliót kapott. Jogos a kérdés, hová tűnt a maradék negyvenmillió? Az áruházlánc, amelyik korábban 2.8 milliót fizetett, hogy a futballista tulajdonjogainak negyven százalékát birtokolja, szintén tudni szeretné, mennyi pénz jár neki. Ha a Barca ötvenhétmilliót fizetett, majdnem huszonhárom millióra (22.8) lenne jogosult, a tizenhét millió után pedig nem egészen hétmillióra (6.84), nagyon nem mindegy…

„A Barcelona képviselői ötvenhétmilliós összeget említettek a tévében, ám itt, Brazíliában csak tizenhétmillióról beszélnek. Átverve érezzük magunkat. A Barcelona elismerte, hogy korábban, amikor Neymar még a Santos játékosa volt, tízmillió eurót fizetett ki előre, ami a FIFA szabályai szerint mindenképp jogsértő” – panaszkodott Roberto Moreno, az említett áruházlánc ügyvezető igazgatója még a nyáron.

Többek között arra utalt, hogy Rosellék még 2012-ben tízmilliót adtak Neymar édesapjának azért, hogy később őket, és ne a nagy rivális Real Madridot válasszák, amely már tizenhárom éves korában is kinézte magának a Pelé utódjának kikiáltott csatárt. Így is kérdés, mi van a fennmaradó harmincmillióval, amiből a Santos egy eurócentet sem látott. A legvalószínűbb, hogy ezt az összeget szintén Neymar apjának cége, az N&N (Neymar és Neymar) zsebelte be aláírási pénz és egyéb juttatások formájában, amit viszont a spanyol adóhivatalnak is jelezni kellett volna.

Rosell korábban elismerte, hogy negyvenmilliót a labdarúgó tulajdonjogának különféle birtokosai kaptak, és csak a fennmaradó összeg volt maga az átigazolási díj, konkrét számokat viszont nem szándékozott ismertetni. Most mégis kénytelen lesz, mivel az ügy a legfelsőbb bíróság hatáskörébe tartozik, tekintve hogy az állítólagos bűncselekményt egy spanyol állampolgár követte el külföldön.

Az elnök mindenesetre nem aggódik. Elmondta, ha a bíróság a szükséges dokumentumokra vágyik, megkapja.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
12 órája

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
21 órája

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:03

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 09:28
Ezek is érdekelhetik