Real Madrid: végre kiderült, mennyiért szerezték meg Bale-t

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 12:18
null
Bale-ért mégsem adtak ki 100 millió eurót (Fotó: Action Images)
Először nyilatkozott Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke a nyáron a Tottenhamtől szerződtetett Gareth Bale átigazolási díjáról.

Sokáig csak találgatások láttak napvilágot a sajtóban Gareth Bale átigazolási díjáról, majd állítólag a Tottenham Hotspur elnöke, Daniel Levy szeptember elején kiszivárogtatta, hogy 100 millió eurót kapott érte a Real Madridtól.

A királyiak részéről eddig nem érkezett hivatalos megerősítés az összegről, Florentino Pérez elnök azonban fellebbentette a fátylat:

„Igen, jól tudja – mondta Pérez elnök az Intereconomia televízió azon kérdésére, hogy valóban 91 millióért biztosították-e Bale-t. – Egy életbiztosításról van szó, amelyben a balesetek is benne foglaltatnak. Pontosan akkora összegre biztosítottuk, amennyibe került.”

Mindez azt is jelenti, hogy 94 millió euróval továbbra is Cristiano Ronaldo maradt a világ legdrágább játékosa.

Pérez is cáfolta a spanyol sajtóban megjelent hírt, amely szerint Bale porckorongsérvvel bajlódna, hozzátéve, hogy már teljesen egészséges, és várhatóan pályára lép a hétvégén.

Elképzelhető, hogy újabb világsztár megszerzéséért is versenybe száll a Real Madrid: Pérez – a Santiago Bernabéu Stadion átépítése és esetleges átnevezése mellett – arról is beszélt a műsorban, hogy a kolumbiai Radamel Falcaóért esetleg ajánlatot tesznek a jövő nyáron.

„Januárban még biztos nem jön, de ki tudja, júniusban talán” – nyilatkozta az egyesület első embere, aki szerint a Monaco csatára szívesen futballozna a madridiaknál.

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2 órája

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

La Liga: bemutatta Carrerast a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 14:23

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
2025.07.11. 10:27

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18
Ezek is érdekelhetik