Házon belül talált új közellenségeket a Bernabéu közönsége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.30. 10:57
null
Fábio Coentrao becsülettel küzdött a szombati derbin, de ez önmagában kevés Madridban a Realnál (Fotó: Reuters)
Az Atléticótól a madridi derbin odahaza elszenvedett 1–0-s vereség után nem nyugodnak a kedélyek a Real háza táján, a Santiago Bernabéu Stadion kimondottan igényes – nem mellékesen jó eredményekhez szokott – közönsége máris új közellenségeket talált. Karim Benzema után Álvaro Arbeloa, Sami Khedira és Fábio Coentrao számára is elveszni látszik a szurkolói bizalom és szimpátia.

 

Nevesített triói tagjai most még csak azon a határon vannak, amelyen Benzema már régen átesett, de innen azért nagyon nehéz lesz visszaszerezniük a bizalmat. Mármint nem Carlo Ancelottiét. Mert akit egyszer a madridi közönség kipécéz magának, az biztos lehet benne, nem lesz elfeledve semmi vétke. És már a bocsánatban is csak halványan reménykedhet.

Arbeloa, Khedira és Coentrao kimondottan sok hibát követ el, ami technikai képzetlenségükből fakad – természetesen ez madridi mércével értendő –, és a derbi hőfoka is nyomasztólag hatott rájuk. Amíg fut a szekér, megy a csapatnak, a támadók hozzák a meccseket és a látványos megoldásokat, addig ezek a hibák a háttérben maradnak, a szurkolók elsiklanak felette. Szombaton viszont látványosan szenvedtek a kulcsemberek is, akik tőlük szokatlanul ugyancsak sokat hibáztak. És ugye gól nélkül maradtak.

Ancelotti próbálta menteni őket, a vereség felelősségét nem a játékosokra hárítani, más kérdés, az olasz edző is megkapta a magáét, amikor a 73. percben nem Benzema, hanem Isco helyett dobta harcba Álvaro Moratát. A kamera elégedetlenkedő és mérges drukkereket mutatott a lelátón, és bizony hangos füttyszó is hallatszott.

Benzema hovatovább minden hazai mérkőzést rémálomként élhet meg, a jelek szerint azonban ez nem zavarja őt túlságosan. A kedélyállapotán és a teljesítményén sem látszik nagyon. Viszont valamiért csak nem tud igazi húzóemberré válni. Nem úgy, mint a korábbi közellenségek, Guti, Míchel és Martín Vázquez, akik a lelátói antipátia ellenére is képesek voltak magas szinten teljesíteni.

Negyedik mérkőzését kezdte viszonylag korán kapott góllal a szezonban a Real. A probléma már feltűnt Ancelottinak is, de a jelek szerint orvosolnia még nem sikerült a bajt a rutinos trénernek, hiszen a madridi rangadón is korai gólt döntött. Diego Costa a 11. percben talált be a Real kapujába. A Betis (14. perc) és a Getafe (5. perc) ellen otthon, a Villarreal (21. perc) ellen idegenben „kezdett” 0–1-ről a Real, előbbi két bajnokin azért végül összejött a fordítás, utóbbin azonban csak egy pontot szereztek a madridiak.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31
Ezek is érdekelhetik