Spanyolország: befejezi pályafutását a Valencia ikonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.07. 18:38
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint befejezi pályafutását a Valencia és a spanyol labdarúgó-válogatott korábbi középpályása, David Albelda.
Albelda 1996 óta volt a Valencia labdarúgója (két idényt kölcsönjátékosként a Villarrealnál töltött), idén nyáron azonban lejárt a szerződése, a Turia-parti klub pedig nem hosszabbított vele. Másik spanyol csapatban nem akart játszani, külföldről pedig nem érkezett olyan ajánlat, amely elnyerte volna a tetszését, ezért – egy hozzá közel álló forrás szerint – úgy döntött, hogy visszavonul.A középpályás – aki szeptember 1-jén már a 36. születésnapját ünnepelheti – közel 500 mérkőzésen lépett pályára a Valenciában, amellyel kétszer bajnokságot, egyszer pedig Király-kupát, UEFA-kupát, európai Szuperkupát és spanyol Szuperkupát nyert, és tagja volt a két BL-döntőt is elbukó keretnek.A spanyol válogatott mezét 51-szer öltötte magára, részt vett két világbajnokságon (2002, 2006) és egy Eb-n (2004), a nemzeti csapat nagy sikereiről azonban lemaradt. A 2000-es olimpián ezüstérmet szerzett.
Legfrissebb hírek

Gól nélkül zárt az Alavés és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 23:18

Bulgária legyőzésével egy lépésre a világbajnokságtól a spanyolok

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:43

Vb-selejtezők: a spanyolok hozták a kötelezőt, a törökök Szófiában gáláztak

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:54

Dean Huijsen kikerült a spanyol válogatott keretéből – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.08. 13:51

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.10.04. 20:45

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59
Ezek is érdekelhetik