Real M.: Bale neve tabu, de a százmilliót sokallja az elnök

Vágólapra másolva!
2013.08.08. 17:12
Florentino Pérez, a Real Madrid labdarúgócsapatának elnöke virágnyelven megüzente a Tottenham Hotspurnek, hogy sokallja a százmillió eurót Gareth Bale-ért – legalábbis a nemzetközi sajtó ezt hámozta ki a klubvezetőnek az ESPN számára adott interjújából.

„Sokakkal állunk tárgyalásban, és majd meglátjuk, hová futnak ki a dolgok e játékos (Bale) és a többiek ügyében – mondta Florentino Pérez az ESPN-nek. – Rendszerint nem nyilatkozunk nevekről, egyrészt a játékos, másrészt a klubvezetők iránti tiszteletből, ez esetben ráadásul egy olyan elnökről van szó, akivel jó kapcsolatba kerültem Luka Modric tavalyi átigazolásakor. S ha nem beszélünk nevekről, akkor nem beszélhetünk árakról sem. (De) százmillió euró bárkiért nagyon sok, legalábbis szerintem. Hangsúlyozom, konkrét nevekről nem tudok és nem is szabad beszélnem."

Spanyolországi sajtóértesülések szerint a futballistától megválni nem nagyon akaró Tottenham világrekord összeget, 120 millió eurót kért Bale-ért, míg a Real egyelőre nem cáfolta a pletykát, hogy a százmilliós lélektani határhoz nagyon közeli összeget, 98 millió eurót adna, egy játékossal (például Fábio Coentraóval) kiegészítve.

Pérez ugyanakkor leszögezte azt is: bár meg van győződve arról, hogy Cristiano Ronaldo a Real Madridban fejezi be a karrierjét, a szerződéshosszabbításra még nem kerítettek sort, mert „ahol megvan a jóakarat, ott nincs szükség sietségre, reményeim szerint hamarosan meglesz a mindenkinek megfelelő megoldás".

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
20 órája

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik