Martino: Nem rajtunk múlt, hogy nem lett iksz a végén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 12:33
null
Gerardo Martino szerint nem a csapatán múlott, hogy három ponttal távozott a Málaga otthonából (Fotó: Action Images)
Lionel Messi nélkül nem szárnyalt, de azért három ponthoz jutott a Barcelona labdarúgócsapata a spanyol bajnokság 2. fordulójában a Málaga otthonában (1–0). Gerardo Martino, a katalánok vezetőedzője azt a második gólt hiányolta csapatától, amellyel bebiztosíthatták volna idegenbeli sikerüket. Neymar az argentin klasszis hiányában is csak csereként szállt be; a négyszeres aranylabdással kapcsolatos hír, hogy már edzhet. A nagy rivális Real Madridot irányító Carlo Ancelotti eközben arról beszélt, hogy Martino nem érti az európai labdarúgást, ha szerinte tiszteletlen a Gareth Bale-ért tett 99 millió eurós ajánlat.

„Volt egy jó első félidőnk, megvoltak a lehetőségek, de nem bizonyultunk kellően hatékonynak a nagyobb helyzeteknél – mondta Gerardo Martino. – A második félidő huszadik percéig kontroll alatt tartottuk az eseményeket, nem úgy a végjátékban, ahol a Málagának két óriási gólszerzési lehetősége volt, és nem rajtunk múlt, hogy nem lett egyenlő az állás. Akkor több játékossal támadtak már, nyomás alatt tudtak tartani minket. Nagyon hiányzott a második gólunk.”

Bár Messi hiányában sokan már „látták” Neymart a kezdőben, a nyáron érkező brazil támadó ezúttal is csak csereként szállt be a játékba, ezúttal a 63. percben, már 1–0-s vezetésnél.

„Azért már érezhető a különbség az utóbbi két meccsen nyújtott teljesítménye és a korábbiak között. Azt viszont még nem tudjuk, hogy ez mennyi ideig tart. De számítunk rá, itt van velünk, és várjuk a megfelelő pillanat elérkezését. Az viszont biztató, hogy a rendelkezésére álló fél óra alatt is mindig képes a csapat segítségére lenni, a múltkor döntetlent érő gólt szerzett, és ezúttal is tette a dolgát.”

Szerdán a Spanyol Szuperkupa visszavágóján lépnek pályára legközelebb a katalánok, az Atlético Madrid elleni meccs 1–1-ről indul. Egyelőre ennyi biztos, az viszont még nem, hogy Messivel vagy nélküle.

„Már tudott edzeni, de én csak a hétfői edzésen látom majd meg azt, hogy érzi magát. Két napunk maradt a szerdai meccsig eldönteni, mi legyen vele, de abból, amit eddig láttam, elégedettek vagyunk a visszatérését illetően" – zárta az argentin tréner.

„Martino nincs itt túl régóta. Még mindig nem érti, hogyan működik az európai labdarúgás, és azt sem, hogyan működik a saját csapata, amely igencsak jelentős pénzekért igazolt fontos játékosokat” – mondta Carlo Ancelotti, utalva többek között arra a tényre is, hogy a katalánok a nyáron 57 millió eurót fizettek Neymarért.

Az olasz szakembert a hétfői, Granada elleni mérkőzés előtt is faggatták a kezdőkapus kilétéről. Mint ismert, az első fordulóban némi meglepetésre Iker Casillas helyett Diego Lópeznek szavazott bizalmat. Ancelotti egyelőre nem döntött, ki lesz közülük az első számú kapus, de bárki is kezd a Granada ellen, nem jelenti majd azt, hogy végleg lefutott a kérdés.

„Szerencsém van, hogy két ilyen fantasztikus kapus áll a rendelkezésemre” – tette hozzá Ancelotti.

PRIMERA DIVISIÓN
2. FORDULÓ – VASÁRNAPI EREDMÉNYEK

Málaga–Barcelona 0–1 (Adriano 44.)
Levante–Sevilla 0–0
Atlético Madrid–Rayo Vallecano 5–0 (Raúl Garcia 18., 90., Diego Costa 20., Arda Turan 35., Tiago 53.)
Betis–Celta Vigo 1–2 (Rubén Castro 90., ill. Charles 67., Nolito 74.)
HÉTFŐN
Granada–Real Madrid 21.00

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 2 2 8–0 +8 6
2. Atlético Madrid 2 2 8–1 +7 6
3. Athletic Bilbao 2 2 4–1 +3 6
4. Villarreal 2 2 5–3 +2 6
5. Espanyol 2 1 1 5–3 +2 4
6. Real Sociedad 2 1 1 3–1 +2 4
7. Celta Vigo 2 1 1 4–3 +1 4
8. Granada 1 1 2–1 +1 3
8. Real Madrid 1 1 2–1 +1 3
10. Valencia 2 1 1 2–3 –1 3
11. Rayo Vallecano 2 1 1 3–5 –2 3
12. Almería 2 1 1 4–5 –1 1
13. Getafe 2 1 1 2–4 –2 1
14. Sevilla 2 1 1 1–3 –2 1
15. Elche 2 1 1 1–4 –3 1
16. Levante 2 1 1 0–7 –7 1
17. Betis 2 2 2–4 –2 0
17. Valladolid 2 2 2–4 –2 0
19. Málaga 2 2 0–2 –2 0
20. Osasuna 2 2 1–4 –3 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik