Real Madrid: Higuaínért nem kaptunk ajánlatot - Pérez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 20:26
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke nemrégiben adott interjújában elárulta, hogy egyelőre nem kaptak hivatalos ajánlatot Gonzalo Higuaínért, míg Cristiano Ronaldóval kapcsolatban elmondta, hogy a portugál klasszis a „királyiaknál” fogja befejezni a pályafutását. A blancók első embere szót ejtett az új vezetőedzőről, Carlo Ancelottiról is.

Több, a közvéleményt foglalkoztató aktualitásokról nyilatkozott Florentino Pérez, a Real Madrid első embere. A fővárosiak elnöke „első körben” Gonzalo Higuaínról formált véleményt, akiért – a sajtóhírekkel ellentétben – egyelőre nem kapott hivatalos ajánlatot a Real.

„Nem akarjuk, hogy Higuaín távozzon. Egyébként biztosíthatom önöket, hogy az Arsenal sem 10, sem 27 millió eurós, sem bármilyen más összegről szóló ajánlatot nem tett nekünk a játékosért” – szögezte le Pérez, majd kitért az együttes aranylabdás portugál klasszisára.

„Cristiano Ronaldo a Real Madridban akarja befejezni a pályafutását, mi pedig azt szeretnénk, ha Cristiano tőlünk vonulna vissza. A szerződéshosszabbításról még nem tárgyaltunk, mert a nyaralását tölti, de semmi kétségem sincs afelől, hogy nálunk szeretné szögre akasztani a cipőjét” – folytatta a „királyiak” első embere, aki hozzátette, hogy Carlo Ancelottit már korábban is szerette volna a csapatához édesgetni, ám eddig nem járt sikerrel.

„Igényes, nagy múlttal rendelkező edzőről van szó, aki már kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ezen a nyáron harmadszorra kíséreltem meg a szerződtetését, és most sikerrel jártam” – zárta mondandóját Pérez, aki szerint a Real Madrid csillaga, Kaká az olasz szakember kinevezése után újult erővel fog küzdeni a csapatba kerülésért.

A fővárosi klubhoz kapcsolódó hír, hogy az együttes spanyol válogatott középpályása, Xabi Alonso hétfőn leszögezte: szó sincs arról, hogy távozna jelenlegi kenyéradójától és visszatérne a Premier League-be.

Legfrissebb hírek

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 13:40

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 14:42

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Szélütés miatt kórházba került a korábbi kiváló spanyol labdarúgó

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 19:57

Boris Becker aggódik Lamine Yamal miatt

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 17:01

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11
Ezek is érdekelhetik