Real: Ibra ügynöke kavar, Ancelotti nem kér a svédből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 14:32
Madridban olajat öntött a tűzre Zlatan Ibrahimovic menedzsere, Mino Raiola, aki körbejárta annak a lehetőségét  hogy a svéd kövesse az olasz trénert, Carlo Ancelottit, aki immár a Real vezetőedzője. A marca.com szerint azonban a madridi tervek, így a szakember elképzelései között sem szerepel a svéd center szerződtetése.

Ancelotti eddig még utalás szintjén sem említette meg Ibrahimovic nevét, és bár idén nyári terveik között szerepel még egy nagy dobás, az nem a svéd támadó. Még akkor sem, ha az argentin Gonzalo Higuaín végül eladásra kerül. A keret csatárposztjaira egyelőre a Benzema, Morata, Jesé hármas tűnik befutónak.

Raiolát vélhetően elragadta a lehetőség, hogy Ibra kövesse azt a trénert, akivel Párizsban nagyszerűen dolgoztak együtt, és egyelőre nem tudni, hogy a 64 millió euróért – aligha a kispadra – szerződtetett Edinson Cavanival milyen lesz a munkakapcsolata. Ráadásul a PSG tulajdonosának a Real portugál klasszisára, Cristiano Ronaldóra fáj a foga, s a svéd klasszis adott esetben tárgyalási alapot képezhet.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
12 perce

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:01

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik