Real: a Sevilla középpályása jön, Khedira megy - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 13:07
A sport.es értesülései szerint a Real Madrid labdarúgócsapata szinte mindenben megegyezett a Sevillával Geoffrey Kondogbia átigazolásáról. A spanyolok már azt is tudni vélik, hogy a francia érkezésével az így feleslegessé váló Sami Khedira a nyáron pedig elhagyja Madridot.

A sport.es információi szerint a madridiak 12 millió eurós legutóbbi ajánlata a mindössze húszesztendős franciáért már elgondolkodtatta a Sevilla vezetőit, és akár már a héten megállapodhatnak Kondogbia átigazolásáról.

A transzfer igazi vesztese Sami Khedria lehet, aki ezzel vélhetően a harmadik helyre szorul vissza – Xabi Alonso felépülése után – a védekező középpályások rangsorában Carlo Ancelottinál. A spanyolok szerint a blancók így nem tartanak igényt Khedira szolgálataira, és még a nyáron megpróbálják eladni.

A transzfer igazi vesztese Sami Khedria lehet, aki ezzel vélhetően a harmadik helyre szorul vissza – Xabi Alonso felépülése után – a védekező középpályások rangsorában Carlo Ancelottinál. A spanyolok szerint a blancók így nem tartanak igényt Khedira szolgálataira, és még a nyáron megpróbálják eladni.

A már a francia U16-os, U17-es, U18-as, U19-es és U20-as válogatottban is pályára lépő Kondogbia a 2012–2013-as szezonban 37 mérkőzést játszott a Sevillában, ezalatt egy gólt szerzett, és három gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21
Ezek is érdekelhetik