Atlético: Már készen álltam arra, hogy Angliába költözöm - Villa

Vágólapra másolva!
2013.07.16. 07:37
Nagyon közel járt a Premier League-be szerződéshez a Barcelonát elhagyó David Villa, aki az Atlético Madrid első hívó szavához képest három napon belül megegyezett a spanyol bajnoki bronzérmessel.

„Már minden úgy volt, hogy a Premier League-ben fogok játszani, fel is készültem a váltásra és a költözésre – mondta a Tottenham által hívott világbajnok csatár, akit hétfő este mutattak be a Vicente Calderón Stadionban.– Aztán jött az Atlético érdeklődése, és három napon belül meg is egyeztünk. Az új csapatomnál minden megvan, amit kívánhatok. Bajnoki dobogós, indulunk a BL-ben – számomra mostantól ez a világ legjobb klubja."

Villa elmondta, nem azért hagyta el a Barcelonát, mert az Atléticóból nagyobb esélye lesz beverekedni magát a világbajnoki keretbe, hanem mert új klubjánál sokkal többet játszhat. „Imádom ezt a játékot, és amíg tehetem, a lehető legtöbbet akarok játszani. Persze, hogy ott akarok lenni a vébén, de a legfontosabb, hogy az Atléticóval nyerjünk" – mondta a Monacóhoz távozó kolumbiai Radamel Falcao pótlására megvett támadó.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik