Villarreal: Marcos Senna búcsút int a „sárga tengeralattjárónak”

Vágólapra másolva!
2013.06.11. 22:12
null
Senna is búcsút intett a Villarrealnak (Fotó: Action Images – archív)
A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság második helyén végző, így az élvonalba visszajutó Villarreal a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapatkapitány, Marcos Senna tizenegy év után távozik a klubtól, és Észak-Amerikában folytatja a pályafutását.

A 36 esztendős középpályás a mögöttünk hagyott szezonban is alapembere volt a „sárga tengeralattjárónak”, hiszen 33 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget és öt gólt szerzett, ám a szerződése június végén lejár, így ingyen távozhat a klubtól.

A Villarreal honlapjának beszámolója szerint Senna az észak-amerikai bajnokságban, az MLS-ben folytatja a pályafutását, azt azonban még nem tudni, hogy melyik egyesületben.

Marcos Senna pályafutásának legnagyobb sikereit a spanyol válogatottal érte el, amelynek szerelését 28-szor ölthette magára. A selecciónnal 2008-ban Európa-bajnokságot nyert, és beválasztották a torna álomcsapatába is, míg ugyanebben az évben hazájában kiérdemelte az Év legjobb futballistájának járó díjat.

A Villarreal szurkolóinak egyik legnagyobb kedvence szerdán sajtótájékoztatón búcsúzik el a klubtól.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
8 órája

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
16 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 18:11

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 6:47

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
2025.07.07. 09:18
Ezek is érdekelhetik