Málaga: bizakodóak a CAS-meghallgatás után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.04. 23:45
A Málaga labdarúgócsapatánál a mai meghallgatás után bizakodva várják a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntését, amelyet a szervezet jövő héten fog ismertetni.

Mint ismert, az UEFA decemberben azért büntette meg a katari tulajdonban lévő egyesületet, mert tartozott a játékosoknak és adóhátraléka is volt. Az eltiltás egy évre szólt azzal a kitétellel, hogy ha a klub március 31-ig nem rendezi adósságait, akkor ez kettőre nő. A pénzügyi vizsgálatok alapján nemrég a feltételes egy évet eltörölték, az alapbüntetés azonban érvényben maradt, s az négy évig hatályos. Emiatt fordult a Málaga a CAS-hoz.

„Ez egy nagyon bonyolult eljárás, de elégedettek vagyunk a mai meghallgatással. Szerintem sikerült jól előadni az érveinket" – idézi a Málaga hivatalos honlapja Vicente Casado általános igazgatót.

A Málaga hatodik helyen végzett a Primera Divisiónban, amely Európa-ligás indulást jelentene, ha sikerülne elérni a büntetés eltörlését. Az Atlético Madrid Király-kupa-sikerének köszönhetően a hetedik helyezett is európai kupainduló, vagy a Málaga kizárása esetén még a nyolcadik Rayo Vallecano is, amely azonban nem kapott nemzetközi licencet a spanyol szövetségtől, így a kilencedik Sevilla is reménykedhet. Egyébként a Rayónál is a CAS-hoz fordulást fontolgatják.

 

Legfrissebb hírek

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

A Man. City kapta a legtöbb pénzt válogatott játékosai után, Magyarországon a Ferencváros az első

Minden más foci
2025.04.22. 13:21

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14
Ezek is érdekelhetik