Barcelona: Most kezdem el írni a történelmet - Neymar

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 21:25
A Barcelona frissen igazolt brazil csatárcsillaga, Neymar úgy gondolja, csak most kezdi el „írni a történelmet" a katalán fővárosban, és sok időre van szüksége, hogy olyan elismertté váljon a gránátvörös-kékeknél, mint honfitársa, Ronaldinho.

Utóbbi öt idényt töltött Barcelonában, kétszer bajnoki címet, egy alkalommal pedig Bajnokok Ligáját nyert az együttessel.

A 21 esztendős Neymar – akit sajtóhírek szerint 30 millió euró körüli összegért igazolt a katalán egyesület a Santostól – azt mondta, nem lehet őt összehasonlítani Ronaldinhóval.

„Senkit sem lehet vele azonos szinten emlegetni" – nyilatkozta a klub televíziójának a brazil támadó. „Történelmet írt Barcelonában, a válogatottban, és még ma is írja ezt a sztorit. Én csak remélhetem, hogy sikerül nyomot hagynom magam után Barcelonában."

Neymar az interjúban az átigazolását azzal indokolta, hogy elámult a Barcelona játékának egyszerűsége láttán. A Santos a 2011-es klub-világbajnokság döntőjében – Neymarral felállva – 4-0-s vereséget szenvedett a katalán gárdától.

„Szenzációs volt, hogy milyen egyszerűen és könnyedén futballoztak" – mondta Neymar. „Mindenkinek tátva maradt a szája, és itt nemcsak a Barca szurkolóira, vagy a médiára gondolok, hanem saját magunkra, a Santos játékosaira is."

A brazil csatár várhatóan július 20-án, a lengyel Lechia Gdansk elleni barátságos, felkészülési meccsen húzhatja magára először a Barcelona mezét.

Legfrissebb hírek

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
3 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
14 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24
Ezek is érdekelhetik