Barcelona: bemutatták az új mezeket - fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.21. 11:18
null
A hazai és az idegenbeli (Fotó: nike.com)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona hivatalos honlapján mutatta be a közvéleménynek azokat a mezeket, amelyeket a játékosok a 2013–2014-es szezonban viselnek.

 

A hazai szerelés a hagyományos, gránátvörös-kék színekben pompázik, valamint visszatér a függőleges csíkozás, amelyet ebben az idényben a színátmenetes kitöltés váltott fel. A gallér a 2010–2011-es idény után ismét sárga, míg annak belsején a katalán zászló színei láthatók.

Változik a mezszponzor is: fehérrel a Qatar Airways felirat lesz olvasható a Barcelona játékosainak mezén az eddigi Qatar Foundation helyett. Az eddigi mezszponzor egyébként a katari légitársaság leányvállalata, így a Qatar Foundationnel kötött megállapodás érvényben marad, és a katalánok továbbra is 30 millió euróval gazdagodnak szezononként, amiért az arab cég neve megjeleneik a dresszeken. Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Gyermekalapja) felirat – ahogy ebben az idényben is – a mez hátulján szerepel majd.

Az idegenbeli mez esetében „beigazolódott a papírforma”, és a Barcelona játékosai a katalán zászló (Senyera) színeiben futballoznak majd a következő szezonban. A sárga-piros színkombinációt nem először szerették volna bevezetni a Barcelonánál, ám a 2013–2014-es idényben „beteljesül az álom”, és a Senyera színeit viselhetik Messiék. A mez nyakánál – a hazai szereléshez hasonlóan – megjelenik a klub szlogenje, a „Més que un club”, azaz a „Több, mint egy klub” felirat. A hazai dresszhez kék, míg a vendégmezhez piros nadrág párosul.

A Barcelona sportszergyártója, a Nike környezetbarát módon, újrahasznosított poliészterből készítette el az új mezeket. Az amerikai vállalat közlése szerint egy garnitúra öltözetet 13 műanyag palackból „állítottak elő”. A szerelés 20 százalékkal erősebb és rugalmasabb, mint az eddig gyártott mezek, míg a súlya 150 gramm, ami 23 százalékkal könnyebb, mint a korábbiak.

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Mire lesz képes a megújult Atlético Madrid?

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 10:27

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24
Ezek is érdekelhetik