Barcelona: a 19 éves tehetség a Dortmundba igazolhat

Vágólapra másolva!
2013.05.28. 11:27
Katalán sajtóhírek szerint a spanyol élvonalbeli Barcelona 19 éves tehetsége, Gerard Deulofeu a Borussia Dortmundhoz igazolhat kölcsönbe.

A Sport.es írása szerint az óriási ígéretnek tartott Deulofeu a következő idényt egy Bajnokok Ligájában szereplő klubnál szeretné tölteni kölcsönben.

A nemrég 2017-ig hosszabbító támadó állítólag nem szeretne Marc Bartra vagy Martín Montoya sorsára jutni, vagyis a kispadot koptatni a Barcában, inkább rendszeres játéklehetőségre vágyik a legmagasabb szinten.

Az olykor-olykor némi magatartásbeli problémákkal küzdő fiatal ügynöke, Ginés Carvajal a hírek szerint már közölte a klub felé ügyfele szándékait.

A Sport szerint Deulofeu a BL-döntőben vereséget szenvedő Borussia Dortmundnál köthet így ki. Egyrészt, mert Mario Götze és Robert Lewandowski (várható) távozásával megüresedik néhány poszt Jürgen Klopp támadószekciójában, másrészt, mert Deulofeu ügynöke már más játékosok Bundesligába való igazolásánál is közreműködött, mint például Raúl Schalkéba vagy Dani Carvajal Bayer Leverkusenbe szerződésénél.

 

Legfrissebb hírek

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Hetvenkét órával a La Liga rajtja előtt a Levanténak csak három regisztrált játékosa van

Spanyol labdarúgás
2025.08.13. 18:42
Ezek is érdekelhetik