Barcelona: Soha nem szabad feladni a küzdelmet - Abidal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.07. 15:42
Mint beszámoltunk róla, a májátültetésen áteső Éric Abidal több mint egy év után tétmeccsen tért vissza tegnap este a Barcelona Mallorca ellen megnyert meccsén (5–0). A francia védő – akit felállva tapsolt meg a Camp Nou közönsége – köszönetet mondott az unokatestvérének, akinek a máját megkapta.

„Az unokatestvérem nélkül nem lennék most itt. A mai egyedülálló pillanat" – mondta Éric Abidal, aki az unokatestvérének mondott köszönetet a meze alatt viselt pólóval is. Mint ismert, a daganattal kezelt francia védő unokatestvére, Gérard Abidal máját kapta meg.

„Köszönöm minden embernek a biztatást, a családomnak, a barátoknak, a szurkolóknak, és legfőképpen az unokatestvéremnek, és mindenkinek, akit a kórházban ismertem meg. Jó emberek, akik ugyanúgy harcolnak a kór ellen, mint én. Sohasem szabad feladni a küzdelmet, mindig van remény. Minden tőlem telhetőt megtettem, és ha ezzel tanácsot tudok adni az embereknek, az még jobb. A visszatérésem kulcsa az Istenbe vetett hitem, a sok ima, és a mögöttem álló emberek segítsége volt" – tette hozzá Abidal, aki elmondta, azért is fontos számára a visszatérés, mert a futball az élete.

Legfrissebb hírek

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
1 órája

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

„Hihetetlen utazás volt, tele érzelmekkel” – a Real Madrid is bejelentette Ancelotti távozását

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 11:41

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19
Ezek is érdekelhetik