Barcelona: Messi felépült, játszhat a Bayern ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 16:21
Felépült sérüléséből Lionel Messi, az FC Barcelona labdarúgócsapatának argentin sztárjátékosa, aki így pályára léphet jövő kedden a Bajnokok Ligája elődöntőjében, a Bayern München elleni párharc első mérkőzésén.

A Marca és az As című spanyol napilapok egyaránt azt írták, hogy a négyszeres aranylabdás támadó megkapta a katalán klub orvosi stábjától az engedélyt a játékra.

Messi a hónap elején, a Paris Saint-Germain elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén (2–2) szenvedett combizomsérülést, ennek nyomán a visszavágón csupán az utolsó fél órában játszott, de így is nagy szerepe volt abban, hogy a Barcelona 1–1-es döntetlent ért el, s ezzel továbbjutott.

Az elődöntős párharc első találkozóját Münchenben rendezik, s a visszavágóra kerül sor Barcelonában május 1-jén. A másik ágon a Borussia Dortmund a Real Madriddal csap össze a döntőbe kerülésért. A finálét május 25-én, a londoni Wembley Stadionban rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
22 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik