Barcelona: Abidal is bekerült a Vigóba utazó keretbe

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 18:30
Éric Abidal is tagja a Barcelona labdarúgócsapatának Vigóba utazó keretének.

A Barcelona a hivatalos honlapján megerősítette a hírt, azaz Éric Abidal tényleg elutazik a gránátvörös-kékekkel a szombaton 18 órakor kezdődő összecsapásra. Puyol, Xavi, Adriano, Pedro és Jordi Alba

KORÁBBAN ÍRTUK:

Mascherano a Twitteren osztotta meg a nagyvilággal a hírt, miszerint a tavaly áprilisban májátültetésen átesett francia védő is velük utazik a Celta Vigo elleni szombati idegenbeli bajnokira.

„Micsoda öröm. Abi újra a keretben. Gratulálok zseni. Megérdemelted!!!!" – írta rövid üzenetében a katalánok argentin légiósa.

Abidal már december óta a csapattal edz, március 19-én pedig újra mérkőzést játszott, a francia Istres elleni felkészülési találkozón lépett pályára. Könnyen lehet, hogy Vigóban is jut neki szerep, hiszen a balhátvéd Jordi Alba játéka kérdéses, Carles Puyol és Adriano pedig lábadozik. A szintén sérült Xavi és Pedro, valamint az eltiltott Víctor Valdés is kihagyja a szombat esti bajnokit.

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik