Barcelona: Sandro Rosell elnök nem lát visszaesést

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 00:31
A Barcelona elnöke, Sandro Rosell a Real Madrid elleni 3–1-es vereséget követően sem lát visszaesést a Barcelona játékában, és továbbra is kiáll a csapat által képviselt stílus mellett.

„Utálunk veszíteni, főképp a Real Madrid ellen, de nincs mit tennünk, el kell fogadnunk a vereséget” – idézi a Marca a Barcelona elnökének, Sandro Rosellnek a nyilatkozatát a keddi, 3–1-es Real-győzelemmel és továbbjutással befejeződött Spanyol Kupa-elődöntő után.

„A Madrid megérdemelten nyert" – tette hozzá Rosell, aki megemlítette, hogy a továbbjutás szempontjából döntő volt Pedro első meccsen, 1–0-s barcelonai vezetésnél kihagyott helyzete.

A sportvezető kiállt a Barcelona játékrendszere mellett, elmondta, nem gondolja úgy, hogy ez a játék holtpontra jutott volna, és továbbra is a saját, egyedi stílusukban fognak futballozni.

„Nem látok visszaesést. A sport már csak ilyen. Öt nagyon nehéz évünk volt, de a futballban nagyon rövid az emlékezet” – utalt arra, Rosell, hogy a Milan és a Real elleni vereség után sem szabad elfelejteni a korábbi sikereket.

A Barcelona elnöke a New Yorkban rákbetegségben kezelt Tito Vilanovával kapcsolatban megjegyezte, az edző egészsége fontosabb annál, hogy a csapat milyen címeket nyer, és egyúttal cáfolta, hogy siettetnék a szakember visszatérését.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
18 órája

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00
Ezek is érdekelhetik