Modric az év legrosszabb spanyolországi igazolása

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 17:51
null
A Marca szavazói szerint baklövés volt Modric szerződtetése (Fotó: Reuters)
A madridi Marca sportnapilap internetes oldalán arra kérte olvasóit, döntsék el, szerintük melyik Spanyolországba szerződő játékos okozta eddig a legkellemetlenebb meglepetést. Nos, az olvasók döntöttek: Luka Modric bizonyult 2012 legnagyobb átigazolási baklövésének a Primera Divisiónban. A második helyet az Arsenalból Barcelonába költöző Alex Song érdemelte ki.

Modricot a nyáron 33 millió fontért szerződtette a Real Madrid a Tottenhamtől. A horvát válogatott középpályás nagy reményekkel érkezett a spanyol fővárosba, ám eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 27 esztendős labdarúgó 22 mérkőzésen egy gólt és három gólpasszt jegyzett a „királyiak” színeiben, amely finoman fogalmazva sem nevezhető lehengerlőnek. Modric dolgát – nyilvánvalóan – az sem könnyíti meg, hogy posztján olyan játékosokkal kell felvennie a versenyt, mint Mesut Özil és Kaká.

A Marca olvasóinak 33.2 százaléka mindezek ismeretében úgy határozott, Modric a 2012-es esztendő legnagyobb pénzkidobása.

A második helyen az FC Barcelona kameruni középpályása, Alex Song végzett. Ami azt illeti, nem ok nélkül. A Barcelona augusztusban 19 millió euróért szerződtette a 25 esztendős labdarúgót, aki a 2012–2013-as szezon eddigi szakaszában 17 mérkőzésen lépett pályára, és – horvát kollégájához hasonlóan – egy gólt szerzett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Songnak sincs egyszerű dolga a csapatba kerülését folytatott harcban: a spanyol válogatott alapemberével, Sergio Busquets-cel kell hétről hétre megküzdenie, és általában alul marad ebben a versenyfutásban.

A sportnapilap szavazói az év legjobb vételéről is dönthettek: az élen a Barcelona nyári szerzeménye, Jordi Alba végzett, aki 22 tétmeccsen három góllal és négy gólpasszal tette le a névjegyét. A 23 esztendős hátvéd – aki egyébiránt a katalánok saját nevelésű játékosa – 14 millió euróba került, de eddig megérte az árát. A második helyen a Levante nigériai támadója, Obafemi Martins zárt, aki 13 bajnokin hatszor vette be az ellenfelek kapuját. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Athletic Bilbaóba visszatérő Aritz Aduriz állhatott. A 31 éves csatár 16 meccsen 10 góllal szomorította az ellenfeleket – ezzel egyébként toronymagasan vezeti a baszkok házi góllövőlistáját.

Legfrissebb hírek

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31

Luka Modric távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 16:30

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Kaká: Készen állok rá, hogy segítsek Brazíliának

Minden más foci
2025.05.20. 13:13

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31
Ezek is érdekelhetik