Bilbao: Megvárom a nyarat, és akkor távozom - Llorente

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 18:57
null
Llorente a nyáron elhagyja a Bilbaót (Fotó: Action Images – archív)
Fernando Llorente kedden bejelentette, hogy kivárja szerződése lejártát, és nyáron elhagyja az Athletic Bilbaót. A spanyol válogatott csatárért nyáron több angol klub és az olasz Juventus is bejelentkezett, de nem engedte el a Bilbao. A támadót nem adták el a baszkok, de mivel Llorente nem ment bele a szerződéshosszabbításba, nemigen játszik.

„Megvárom június harmincadikát, és akkor távozom. Ez segíti a fejlődésemet, ki akarom próbálni magam máshol is – mondta kedden Llorente, aki ebben a szezonban mindössze egy bajnokin kezdett. – Nem a pénz miatt megyek el, a Bilbao nagyon jó ajánlatot tett.”

Llorente szerint a klub és a sajtó ellene hangolta a szurkolókat az új szerződése körüli huzavona során, ezért tarthatatlan lett a helyzete.

„A sajtó ellenséges hangneme és sorozatos hazugságai hatottak a szurkolókra, akik kifütyültek az augusztusi Európa-liga meccsünkön. Ekkor döntöttem, el, hogy távozom. Csak a szurkolótábor kis része fütyül ki, a többség szeret, és ezt érzem is” – tette hozzá az Athletic saját nevelésű labdarúgója, aki a Bosman-szabály értelmében a nyáron szabadon távozhat Bilbaóból.

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

A rekorder edző hosszabbított az Athletic Bilbaóval

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:48

Tavaly kis híján Barcelonában kötött ki, most viszont a Real Madrid játékosa lehet Nico Williams

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 10:48

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31

A Bilbao közelebb került a BL-induláshoz, a Betis távolabb a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.05.11. 23:02

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 23:02
Ezek is érdekelhetik