Barcelona: Szeretnék játszani a PSG-ben - Alex Song

Vágólapra másolva!
2012.12.14. 19:46
Francia lapnak nyilatkozott Alex Song, a spanyol Barcelona kameruni labdarúgója, így nem csodálkozhatunk azon, hogy a középpályás azt találta mondani: szeretne játszani a PSG-ben.

"Természetesen szeretnék játszani a PSG-ben, habár ez aligha mostanában lesz, mert öt szezonra írtam alá a Barcelonához, ahol nagyon jól érzem magam, elégedett vagyok itt" – mondta a nyári szerzemény, aki lényegesen kevesebb játéklehetőséget kap, és kevésbé tölt be meghatározó szerepet a katalánoknál, mint korábbi klubjában, az Arsenalban. Ez azonban Alex Songot – egyelőre – nem zavarja.

A középpályás úgy érzi, az eltelt fél év alatt sikeresen integrálódott – ebben korábbi és jelenlegi klubtársa, Cesc Fabregas támogatását emelte ki –, nem mellesleg Thierry Henry korábbi házában élhet, ahonnan rálátni a Camp Noura.

"Párizsban nőttem fel, így nem felejtettem el, hogy melyik az én csapatom. Szimpatikus számomra, hogy milyen biztos háttér van a klub mögött, a legerősebb Franciaországban. Elérkezett az idő, hogy Európában is eredményeket érjenek el, letegyék a névjegyüket."

Legfrissebb hírek

Hatalmas a fölény pénzügyi téren a PSG javára

Bajnokok Ligája
24 perce

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
1 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája

Ousmane Dembélé: Gyerekkorom óta álmodok róla, hogy egy ilyen meccsen futballozhassak

Bajnokok Ligája
11 órája

Dupla Tízes: most tényleg felér a csúcsra a PSG? Rutinnal győz az Inter? Jön a BL-döntő!

Bajnokok Ligája
14 órája

A PSG-vel is történelmet írhat Hvicsa Kvarachelia

Bajnokok Ligája
22 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
Tegnap, 8:36

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 15:53
Ezek is érdekelhetik