Almería: Olabénak kell bent tartania a kiscsapatot a spanyol élvonalban

Vágólapra másolva!
2011.04.06. 10:48
Roberto Olabét nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Almería vezetőedzőjévé, miután kedden menesztették az eddigi trénert, Jose Luis Oltrát.

A klub bejelentése szerint a 43 esztendős Olabe a szezon végéig írt alá, elsődleges feladata pedig, hogy bent tartsa az élvonalban az együttest.

Az andalúziai gárda 30 forduló alatt csupán 26 pontot gyűjtött, s szombaton a címvédőként listavezető FC Barcelona vendége lesz.

Olabe a 2006–2007-es idényben sportigazgatóként dolgozott az Almeríánál, amely akkor kiharcolta a feljutást a másodosztályból.

A kedden menesztett Oltra tavaly novemberben, Juan Manuel Lillótól vette át a csapat irányítását, s a spanyol Király Kupában – a klub történetének eddigi legnagyobb sikerét elérve – egészen az elődöntőig vezette az alakulatot.

Legfrissebb hírek

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
Tegnap, 14:59

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:31

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:29

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
Tegnap, 9:18

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56
Ezek is érdekelhetik