Barcelona: Dani Alves szerint Adrianóval sokat erősödtek

Vágólapra másolva!
2010.08.02. 22:50
Daniel Alves, a Barcelona brazil labdarúgója szeretne további sikereket elérni a klubjával, bár úgy érzi, ez egyre nehezebb feladat. Véleménye szerint honfitársa, a Sevillától érkező középpályás, Adriano szerződtetésével egy kiváló játékos érkezett az együtteshez. Ezt a Barcelona ázsiai túráján, Szöulban nyilatkozta a 27 éves védő.  

„Nagyok az elvárásaink a következő szezonban, hiszen további sikereket szeretnék elérni. Ez viszont évről évre egyre nehezebb, mert az ellenfeleink szeretnének minket megfosztani a bajnoki címtől. Adriano személyében egy kiváló játékos érkezett hozzánk, aki több poszton is bevethető. Az ő tulajdonságai hasonlóak az enyémekhez, és nagyon sok mindenben a segítségünkre lehet a szezon során" – mondta Daniel Alves, aki spanyol bajnokságot, Spanyol Kupát és Bajnokok Ligáját is nyert már a katalán klubbal.

A Barcelona két felkészülési mérkőzést játszik Dél-Koreában és Kínában. Augusztus 4-én a dél-koreai bajnokság All Star csapatával, négy nappal később Pekingben a Guoannal mérkőzik.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik