Elkezdte a Real Madrid: egyelőre 134 milliónyi új igazolás a pályán

Vágólapra másolva!
2009.07.10. 14:02
Tegnap bemutatták a Real Madrid francia szerzeményét, Karim Benzemát, akire már „csak” 15 ezren voltak kiváncsiak a Santiago Bernabéu Stadionban, ma pedig a csapat megkezdte a felkészülést a következő idényre. Az új játékosok mellett a Villarrealból érkező Manuel Pellegrini is debütál a kispadon. Iker Casillas eközben tegnap egy jótékonysági akció keretében Maliban próbálta átadni a tudását a helyi gyerekeknek.
Egyelőre csak Cristiano Ronaldo és Benzema edzett a csapattal az újak közül
Fotó. Reuters
Egyelőre csak Cristiano Ronaldo és Benzema edzett a csapattal az újak közül
Egyelőre csak Cristiano Ronaldo és Benzema edzett a csapattal az újak közül
Fotó. Reuters
Egyelőre csak Cristiano Ronaldo és Benzema edzett a csapattal az újak közül

A REAL MADRID ELSŐ EDZÉSE

A Real Madrid a klub Valdebebas parkban található edzőkomplexumában megtartotta az első edzését a nyári szünet után. Az új arcok közül jelen volt Cristiano Ronaldo és Karim Benzema, valamint a Juande Ramost váltó Manuel Pellegrini vezetőedző. Szintén részt vett a tréningen az Almeríától megszerzett Álvaro Negredo és a kölcsönből visszatérő Ezequiel Garay.

Így az elköltött 216 millió euróból egyelőre 134 „állt edzésbe”, a hiányzó 82 milliót jelentő Kaká és Raúl Albiol, valamint a múlt hónapban még ugyancsak a Konföderációs Kupán szereplő Iker Casillas és Sergio Ramos egyelőre még a szabadságát tölti.

A kapus a pihenés közben időt szakított arra is, hogy egy jótékonysági akció keretében afrikai gyerekekkel találkozzon Maliban.

„Szeretném, ha az emberek felismernék a problémát, ugyanis a szegénység itt nagyon súlyos. Sokan élnek rendkívül rossz körülmények között. Sosem lehet elég a segítség, amelyet adni tudunk, de ami a legjobban meglepett, hogy az emberek nem panaszkodnak” – nyilatkozta Casillas.

A Real kapuvédője kifejtette a véleményét Cristiano Ronaldo madridi fogadtatásával kapcsolatban is:

„Hallottam Ronaldo bemutatásáról. Természetes, hogy sok ember volt rá kíváncsi, mert kíváló labdarúgó, és a szurkolók szeretik a szórakoztató játékot. Az elvárások így elég magasak a következő szezon előtt” – mondta Casillas.

VIDEÓ AZ ELSŐ EDZÉSRŐL



Visszatérve a jótékonysági akcióra, az nem állítható, hogy látványos fejlődést tudott elérni a helyi gyerekek focitudásában, az azonban biztos, hogy néhány helyi tánclépést Casillas is el tudott sajátítani, amíg ott volt.

IKER CASILLAS FELVESZI A RITMUST



Cristiano Ronaldo, Kaká és a többi új szerzemény július 26-án, az al-Ittihad elleni felkészülési mérkőzésen léphet először pályára hivatalosan a Real Madrid színeiben.

JÖTTEK, MENTEK

Érkezett: Kaká (Milan, 67 millió euró), Cristiano Ronaldo (Manchester United, 94), Raúl Albiol (Valencia, 15), Karim Benzema (Lyon, 35), Álvaro Negredo (Almería, 5, opciós visszavásárlás), Ezequiel Garay (Racing Santander, kölcsönből vissza)
Távozott: Fabio Cannavaro (Juventus, ingyen), Julien Faubert (West Ham, kölcsönből vissza), Javier Saviola (Benfica, 5), Jordi Codina (Getafe, ?)
Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30

Cristiano Ronaldo lett az első dollármilliárdos futballista a világon

Foci vb 2026
2025.10.08. 13:14

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39
Ezek is érdekelhetik