Spanyol rekordot döntött vasárnap az FC Barcelona azzal, hogy sorozatban nyolcadik idegenbeli mérkőzését is megnyerte a labdarúgó Primera División 18. fordulójában.
A tabellát 12 pontos előnnyel vezető katalánok 3–2-re győztek a Vadócz Krisztiánnal felálló Osasuna otthonában, ezzel átadták a múltnak a jelenleg második Real Madrid csúcsát. A fővárosiak egymásután hétszer diadalmaskodtak vendégként az 1960–61-es idényben.
A 47 pontos Barca ugyanakkor egy másik rekordot is beállított, a Real ugyanis tavaly ugyanennyi ponttal zárta a bajnokság első felét. Az éllovas viszont szombaton meg is javíthatja a csúcsot, az utolsó „őszi” fordulóban ugyanis még szerezhet pontot a Deportivo La Coruna ellen.
A Real Madrid vasárnap 3–0-ra megverte a Mallorcát, és úgy tűnik, hogy kilábalt a gödörből, mivel az utóbbi három mérkőzésén győzött. A találkozón 500. bajnokiját góllal ünneplő Raúl González mégsem csapata eredményéről beszélt a mérkőzés után, hanem a nagy rivális Barcelona ebben az idényben nyújtott kiváló teljesítményéről. Raúl szerint a katalán csapatot már szinte lehetetlen megállítani, és ebben Josep Guardiolának nagy érdemei vannak.

Fotó: Reuters
Raúl 500. alkalommal küzdött bajnokin a Real Madrid mezében

Fotó: Reuters
Raúl 500. alkalommal küzdött bajnokin a Real Madrid mezében
REKORDDÖNTŐ BARCA
Egyelőre nincs sok esély a helycserére a két ősi rivális között, mivel a Barcelona Osasuna ellen kiharcolt sikerével továbbra is 12 ponttal előzi meg az immár második helyen álló együttest. Raúl szerint ez a hátrány csak akkor dolgozható le, ha a Barca mély gödörbe kerül.
„Sok van még hátra a bajnokságból, és a Barcelona ezalatt hullámvölgybe kerülhet – mondta Raúl. – Nekünk csak azzal kell foglalkoznunk, hogy megnyerjük a meccseinket. Ha a Barcelona továbbra is ilyen szinten játszik, lehetetlenség lesz utolérni. Persze a futballban bármi megtörténhet.”
Raúl szerint a Barcelona nagyon sokat köszönhet jelenlegi vezetőedzőjének, Josep Guardiolának.
„A Barcelona vezetőedzőjének nagyszerű keret áll rendelkezésére – folytatta a csatár – kiváló játékosokkal, és ő képes rá, hogy kihozza a maximumot ezekből az értékekből. Így aztán mindenki elégedett a Barcelona eredményeivel, és rajonganak a játékáért.”
A mindig szerény Raúl most sem hazudtolta meg önmagát: rendkívül visszafogottan beszélt arról, hogy már 500 bajnokin vett részt a Real Madriddal.
„Már tizennégy éve állok a Real Madrid szolgálatában – mondta Raúl. – Az az igazság, hogy amikor elkezdtem játszani, nem gondoltam volna, hogy idáig jutok. A Mallorca ellen az volt a legfontosabb, hogy begyűjtsük a három pontot, és most már a következő meccsre kell összpontosítanunk.”
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. Barcelona | 18 | 15 | 2 | 1 | 54–13 | +41 | 47 |
| 2. Real Madrid | 18 | 11 | 2 | 5 | 38–26 | +12 | 35 |
| 3. Sevilla | 18 | 10 | 5 | 3 | 26–16 | +10 | 35 |
| 4. Valencia | 18 | 10 | 4 | 4 | 36–24 | +12 | 34 |
| 5. Atlético Madrid | 18 | 9 | 3 | 6 | 41–29 | +12 | 30 |
| 6. Villarreal | 18 | 8 | 6 | 4 | 30–25 | +5 | 30 |
| 7. Deportivo | 18 | 9 | 3 | 6 | 23–21 | +2 | 30 |
| 8. Málaga | 18 | 8 | 4 | 6 | 27–27 | 0 | 28 |
| 9. Sporting Gijón | 18 | 8 | – | 10 | 26–37 | –11 | 24 |
| 10. Valladolid | 18 | 7 | 2 | 9 | 25–27 | –2 | 23 |
| 11. Athletic Bilbao | 18 | 6 | 5 | 7 | 24–27 | –3 | 23 |
| 12. Santander | 18 | 5 | 7 | 6 | 20–23 | –3 | 22 |
| 13. Getafe | 18 | 5 | 6 | 7 | 24–29 | –5 | 21 |
| 14. Almería | 18 | 5 | 5 | 8 | 19–26 | –7 | 20 |
| 15. Numancia | 18 | 6 | 2 | 10 | 24–36 | –12 | 20 |
| 16. Betis | 18 | 5 | 3 | 10 | 22–25 | –3 | 18 |
| 17. Recreativo | 18 | 4 | 5 | 9 | 15–28 | –13 | 17 |
| 18. Espanyol | 18 | 3 | 6 | 9 | 17–28 | –11 | 15 |
| 19. Mallorca | 18 | 3 | 5 | 10 | 18–35 | –17 | 14 |
| 20. Osasuna | 18 | 2 | 7 | 9 | 19–26 | –7 | 13 |
Legfrissebb hírek

La Liga: öt hónap után kikapott az Atlético Madrid
Spanyol labdarúgás
2019.02.03. 18:09
Ezek is érdekelhetik






