Nyert a Sevilla, harmadosztályú riválistól kapott ki az Espanyol

Vágólapra másolva!
2009.01.07. 23:20
Címkék
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Sevilla az első félidőben már 2–0-ra is vezetett a Deportivo La Coruna ellen, de Omar Bravo a 80. percben szépített, így 2–1-re nyertek a hazaiak. A nap legnagyobb meglepetését a harmadosztályú Poli Eijdo okozta (Éger László korábbi csapata) azzal, hogy hazai pályán 3–2-re nyert az Espanyol ellen.
Fabiano szerezte a Sevilla első gólját
Fotó: Reuters
Fabiano szerezte a Sevilla első gólját
Fabiano szerezte a Sevilla első gólját
Fotó: Reuters
Fabiano szerezte a Sevilla első gólját

A Sevilla hazai pályán mezőnyfölényben játszott a Deportivo La Coruna elleni kupameccs első félidejében és fél óra alatt Luís Fabianónak két nagy helyzete is volt, de ezek még kimaradtak.

A 31. percben aztán már eredményes volt Fabiano, szabadrúgásgóljával vezetéshez jutott a Sevilla: a brazil csatár 26 méterről, középről a rosszul felállított sorfal mellett a kapu jobb oldalába csavarta a labdát. Fabianónak a kupában ez volt a harmadik gólja ebben a szezonban, míg összesen már 19 találatnál jár.

A hazaiak a vezetés megszerzése után sem vettek vissza lendületükből és Frédric Kanouté révén a 40. percben növelték előnyüket.

A mali csatár öt méterről helyezett a kapu bal alsó sarkába, miután a balszélen felfutó Diego Capel középre fejelte a labdát.

A második félidő elején is a hazaiak akarata érvényesült, Maresca hagyott ki egy nagy helyzetet.

A folytatásban azonban leült a meccs, nem alakultak ki újabb helyzetek és amikor a hazaiak már elkönyvelték, hogy 2–0-ra megnyerik a meccset, akkor érkezett a mexikói Omar Barvo és egy élesen középre lőtt labdát közvetlen közelről estében a kapuba továbbított.

Ezzel a 80. percben szerzett góllal a visszavágó előtt a Deportivónak még minden esélye megvan arra, hogy a visszavágón hazai pályán kiharcolja a továbbjutást.

A nap legnagyobb meglepetését Éger László korábbi csapata, a harmadosztályú Poli Eijdo szerezte az Espanyol legyőzésével. A Betis idegenben legyőzte a szintén harmadosztályú Real Uniont, a Gijón hazai pályán nyert a Valladolid ellen, míg a Santander döntetlent játszott a Valenciával.

KIRÁLY-KUPA

NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Sevilla–Deportivo 2–1 (Fabiano 31., Kanouté 40., ill. Omar Bravo 80.)
Poli Eijdo (III. o.)–Espanyol 3–2 (Molina 51., Julio 59., Chico 75. ill. Moisés 18., Martínez 71.)
Santander–Valencia 1–1 (Lacen 55. ill. Colsa 37. – öngól)
Real Union (III. o.)–Betis 0–1 (Damiá 12.)
Sporting Gijón–Valladolid 3–1 (Barral 10. és 19., Carmelo 36. ill. Canobbio 90.)
Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
16 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
45 perce

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
45 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
45 perce

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
49 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik