A Barcelona Henry és Messi góljával 2-0-ra verte az Almeriát

Vágólapra másolva!
2007.10.28. 21:18
Tartja a lépést a címvédő Real Madriddal a Barcelona a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban, miután a katalán együttes vasárnap este félgőzzel játszva is könnyedén győzte le 2-0-ra a vendég Almeria együttesét. A hazaiak góljait Henry és Messi szerezte. Korábban a listavezető Madrid 3-1-re verte a La Corunát. A forduló a Sevilla–Valencia mérkőzéssel zárul.
Giovani dos Santos (balra) ügyesen játszott, és mindkét gólban benne volt
REUTERS/Albert Gea
Giovani dos Santos (balra) ügyesen játszott, és mindkét gólban benne volt
Giovani dos Santos (balra) ügyesen játszott, és mindkét gólban benne volt
REUTERS/Albert Gea
Giovani dos Santos (balra) ügyesen játszott, és mindkét gólban benne volt

A Valdés – Zambrotta, Puyol (Marquez, 46.), Milito, Abidal – Xavi, Yaya Touré (Gudjohnsen, 63.), Iniesta – Giovani, Henry, Ronaldinho (Messi, 74.) összeállításban játszó Barcelona szezonbeli hatodik győzelmét szerezte az Almeria ellen, Thierry Henry a negyedik, Lionel Messi a hetedik gólját szerezte bajnoki mérkőzésen.

A katalánok a 37. percben úgy szerezték meg a vezetést, hogy Giovani kaparta ki a gesztenyét Henrynak, aki a kapusról elé pattanó labdát vágta a hálóba (1-0).

Giovani a kevés izgalmat hozó összecsapás második góljában is vastagon benne volt. A 79. percben balról tört be a büntetőterületre, majd Brunóval a hátában látványosan elesett.

Ayza Gámez játékvezető megette a trükköt, s amellett, hogy 11-est ítélt, Brunónak még sárga lapot is adott.

Az ítéletet a nem sokkal előtte pályára lépett Lionel Messi hajtotta végre, méghozzá könyörtelenül: a kis argentin a bal sarokba emelt (2-0).

A hátralévő időben Giovani további egy, Henry pedig két gólt lőhetett volna, de az eredmény már nem változott a lefújásig.

SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PRIMERA DIVISION)

9. FORDULÓ:
  • FC Barcelona – Almeria 2-0 (Henry 37., Messi 81. – 11-esből)
KORÁBBI EREDMÉNYEK:
  • Real Madrid–Deportivo 3-1 (Van Nistelrooy 8.–11-esből, Raúl 78., Robinho 90. ill. Xisco 2.)
  • Osasuna–Valladolid 2-2 (Dady 72., 78., ill. Rubio Alvaro 36., Sesma 51.)
  • Levante–Atlético Madrid 0-1 (Forlán 29.)
  • Racing Santander–Getafe 2-0 (Oscar Serrano 39., Jorge Lopez 74.)
  • Zaragoza–Villarreal 4-1 (R. Oliveira 36., Marcos 49., D. Milito 66., Sergio Garcia 78., ill Pires 81.)
  • Murcia–Huelva 1-0 (Regueiro 47.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Real Madrid 9 7 1 1 20-6 +14 22
2. Barcelona 9 6 2 1 19-7 +12 20
3. Villarreal 9 6 - 3 15-13 +2 18
4. Valencia 9 6 - 3 14-14 0 18
5. Atletico Madrid 9 5 2 2 16-7 +9 17
6. Espanyol 9 5 2 2 14-11 +3 17
7. Mallorca 9 4 3 2 17-12 +5 15
8. Racing Santander 9 4 3 2 8-8 0 15
9. Zaragoza 9 4 2 3 15-14 +1 14
10. Sevilla 8 4 - 4 16-10 +6 12
11. Murcia 9 3 3 3 8-8 0 12
12. Almeria 9 3 2 4 10-10 0 11
13. Athletic Bilbao 9 2 4 3 7-10 -3 10
14. Osasuna 8 2 3 3 10-11 -1 9
15. Recreativo Huelva 9 2 2 5 7-13 -6 8
16. Deportivo La Coruna 9 2 2 5 7-15 -8 8
17. Real Betis 9 1 5 3 8-9 -1 8
18. Valladolid 9 1 3 5 11-19 -8 6
19. Getafe 9 1 2 6 7-15 -8 5
20. Levante 9 - 1 8 3-20 -17 1
Legfrissebb hírek

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Újra összeállhat a Messi, Suárez, Neymar trió

Minden más foci
2025.10.12. 12:17

„Ne hívjanak Messinek!” – a Chelsea tinizsenije szabadulna a rá aggatott becenévtől

Angol labdarúgás
2025.10.07. 18:21
Ezek is érdekelhetik