Az UEFA után a FIFA is eltiltotta hét hónapra David Navarrót

Vágólapra másolva!
2007.03.20. 21:46
Bár a Valenciánál reménykedtek benne, hogy csupán nemzetközi kupameccsekre szól majd David Navarro eltiltása, a FIFA végül minden sorozatra kiterjesztette a Nicolas Burdissót megütő védő büntetését.
A menekülő David Navarrót üldözik az Inter játékosai
Reuters
A menekülő David Navarrót üldözik az Inter játékosai
A menekülő David Navarrót üldözik az Inter játékosai
Reuters
A menekülő David Navarrót üldözik az Inter játékosai

A Valencia az Internazionale együttesével játszott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a spanyol együttes előbb Milánóban ért el 2-2-s döntetlent, majd hazai pályán 0-0-t játszott az olasz bajnokságban veretlen csapat ellen, és továbbjutott.

A visszavágó végén botrányos jelenetek szemtanúi is lehettek a nézők, ugyanis előbb Materazzi és Ayala, majd Marchena és Burdisso különbözött össze.

Az Inter argentin játékosát, Burdissót többen tudták csak lefogni, és ekkor következett Navarro nagyjelenete: ököllel belevágott a dél-amerikai arcába, akinek az ütéstől elszakadt az orra.

Navarrónak aztán sprintelnie kellett, mivel a feldühödött Inter-játékosok le akarták őt rúgni, végül elért az öltözőig. A védő később bocsánatot kért viselkedéséért.

Az eltiltást természetesen nem úszhatta meg, az UEFA által szervezett sorozatokban hét hónapig nem léphet pályára, és ezt a büntetést a FIFA is átvette.

A Valencia vezetői úgy döntöttek, hogy fellebbezést nyújtanak be a szerintük túl szigorú döntés ellen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik