Frank Rijkaard: A Barcának nincs szüksége forradalmi átalakításra

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.03.15. 18:08
Az FC Barcelona közeljövőjéről nyilatkozott a gránátvörös-kékek holland vezetőedzője, Frank Rijkaard, aki szerint a csapatban és a keretben egyáltalán nincs szükség forradalmi változtatásra. Pár héttel ezelőtt pedig még a katalánoknál élő legendának számító, szintén holland Johan Cruyff is erre utaló célzásokat tett.
Rijkaard kulcsemberei maradásában bízik, de ha a már elúszott BL után a bajnokságban sem tudják megvédeni a címüket, neki is könnyen útilapu kerülhet a talpára
Rijkaard kulcsemberei maradásában bízik, de ha a már elúszott BL után a bajnokságban sem tudják megvédeni a címüket, neki is könnyen útilapu kerülhet a talpára
Rijkaard kulcsemberei maradásában bízik, de ha a már elúszott BL után a bajnokságban sem tudják megvédeni a címüket, neki is könnyen útilapu kerülhet a talpára
Rijkaard kulcsemberei maradásában bízik, de ha a már elúszott BL után a bajnokságban sem tudják megvédeni a címüket, neki is könnyen útilapu kerülhet a talpára

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Ezt követően jött címvédőként idejekorán a búcsú a BL-től, már a nyolcaddöntő után kiszálltak a versengésből, illetve bajnoki aranyérmesként a honi pontvadászatban sem olyan meggyőzőek, mint egy, illetve két évvel ezelőtt.

„Amikor egy csapat életében lezárul egy fejezet, nekünk ezt jelentette a BL-búcsú, akkor az ott élők és dolgozók elgondolkozhatnak azon: miben kell, kellene változtatni – mondta Rijkaard. - Én viszont szeretnék eloszlatni egy tévhitet: nálunk minden rendben van, a Barcának nincs szükség forradalmi átalakításra.”

Jelenleg a Ronaldinho-ügy tartja lázban a katalánokat, miután a brazil aranylabdás klasszis testvére, Roberto de Assis az AC Milan klubvezetőinek a meghívását elfogadva kedden Milánóba utazott. Persze, a találgatások rögtön megindultak, talán nem minden alap nélkül.

Azt azért jegyezzük meg, 2010-ig ugyanúgy élő szerződés köti őt a klubhoz, mint Samuel Eto’ót. A kameruni sérülése után összekülönbözött az öltözőben szinte mindenkivel, bár a felek azóta már kibékültek, a csatár esetleges távozása viszont már közel sem lenne akkora szenzáció ennek tükrében, mint mondjuk egy évvel ezelőtt.

„Bárcsak Ronaldinho és Eto’o is Barcelonában maradna. Én azt hiszem, hogy mindketten jól érzik itt magukat. A csapat kultikus alakjai, remélem, nem hagynak itt bennünket.”

„Ronaldinhót sok kritika érte a szezonban, de nem szabad elfelejteni, hogy a kulcsembereink közül Messi és Eto’o hónapokig sérült volt, így nagyon sok múlt csak rajta. Sok meccsen az első perctől az utolsóig Ronaldinhónak kellett csapatunkat egyedül a hátán vinnie, ebbe mentálisan kicsit elfáradt. Fizikailag rendben van és két klasszisunk felépültével felszabadultabb lett az ő játéka is, mint volt nélkülük.”

A katalánokhoz kapcsolódó mai hír még, hogy Juliano Belletti, az FC Barcelona brazil válogatott labdarúgója újabb két évvel, tehát 2009-ig meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.

A 30 éves jobbhátvéd, akit 2004-ben a Villarrealtól igazoltak, az Arsenal ellen megnyert BL-döntő egyik hőse volt.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
2025.10.03. 11:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Lionel Messi is gratulált az aranylabdás Dembélének

Francia labdarúgás
2025.09.23. 07:55

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44
Ezek is érdekelhetik