Juande Ramos: A Betis és a Sevilla elnökét terheli a felelőség

Vágólapra másolva!
2007.03.01. 15:44

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Juande Ramos szerint a Real Betis és a Sevilla is egyaránt felelős, azért ami szerda este a két csapat Király Kupa találkozóján történt. A szakvezető a mérkőzés előtt szóváltásba keveredett két vezetőt is okolja a történtekért.

„Bűnösök vagyunk a szituáció előidézésében” –utalt Ramos a derbi előtt egymással szópárbajt vívó vezetőkre.

Mint ismeretes a mérkőzés előtt a két klub elnöke szóváltásba keveredett egymással, és az is kérdéses volt hogy Jose Mariad el Nido egyáltalán helyet foglalhat-e a Manuel Ruiz de Lopera stadionban.

Végül a Betis engedélyezte a vezető megjelenését a mérkőzésen, de ezzel csak lehetőséget adott a szurkolóknak, hogy különféle tárgyakkal dobálják miközben elfoglalja a helyét.

„Mi öntöttünk üzemanyagot a tűzre” – tette hozzá Ramos a kórházat elhagyva.

Ramos mondandójával teljesen egybecseng Jaime Lissavetzky spanyol sportminiszter véleménye, aki szerint szintén a mérkőzés előtti klubok által generált forró hangulat a felelős a történtekért.

A két csapat a Spanyol Kupa negyeddöntőjében került össze egymással, és – csakúgy, mint a bajnokság tavaszi idényében – gólnélküli döntetlenre végeztek az első meccsen.

A visszavágón a Betis pályaválasztásával egy félidőn keresztül 0-0-ra állt a találkozó, majd az 57. percben a rendkívül gólerős Kanouté megszerezte a vezetést. Juande Ramos vezetőedző örömében berohant a pályára, majd elterült…

Később kiderült, hogy a mestert egy kétliteres palack találta el.

A mérkőzést félbeszakították, majd a mestert korházba szállították. Miután neurológiai károsodást nem szenvedett, csütörtök délelőtt elhagyhatta az intézményt.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: angol–spanyol döntők – ez a statisztika nem a Chelsea mellett szól

Európa-konferencialiga
5 órája

„Apa-fia” csata a serlegért a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
13 órája

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.05.08. 23:43

Már készülhet a Konferencialiga-fináléra a Chelsea; egygólos előnyt szerzett a Betis az elődöntőben

Európa-konferencialiga
2025.05.01. 23:05

La Liga: a Betis egy félidő alatt három gólt szerzett a Girona ellen

Spanyol labdarúgás
2025.04.21. 22:59

Csak ikszelt a Barcelona, négy pontra nőtt az előnye a tabella élén

Spanyol labdarúgás
2025.04.05. 22:57

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58
Ezek is érdekelhetik