Lecsirkefogózta Cassano Capellót

Vágólapra másolva!
2006.10.31. 15:25
Címkék
Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid labdarúgócsapata meg akar válni az olasz válogatott Antonio Cassanótól, aki szombaton sértő megjegyzéseket tett Fabio Capello vezetőedzőre.
A Marca sportnapilap értesülései szerint a klub irányítói végképp lemondanának a fegyelmezetlen támadóról, akit első menetben 15 napra zártak ki az első csapat keretéből.

A beszámolók szerint Cassano zokon vette, hogy rendre kimaradt a kezdőcsapatból, a szombati, Gimnastic Tarragona elleni bajnoki találkozó után az öltözőben „csirkefogónak" nevezte az őt mellőző Capellót.

Azzal vádolta a az olasz szakembert, hogy ő korábban az AS Románál mindent megtett Capellóért, de a kiváló edző most mégis lemondott róla.

A lap szerint a királyi gárda vezetői mielőbb megoldást szeretnének találni Cassano ügyére, és elképzelhető, hogy a csatár az olasz másodosztályba kerül a Napoli gárdájához.

Raul, a Real Madrid csapatkapitánya is nyilatkozott a Marcának, amelyben elmondta, hogy a huszonnégy éves játékos viselkedése igenis gond a klubnak.

„Vannak belső szabályok, amiket el kell, hogy fogadjunk, és ahhoz kell tartani magunkat – mondta a spanyol válogatott támadó. – Szerénynek kell maradnunk, és tudatában kell lennünk azzal, hogy milyen csodálatos klubban is játszunk.”

A Real Madrid egyébként szerdán játszik a Bajnokok Ligájában a Steaua Bucurestivel, és ha nyernek, akkor már biztos, hogy bejutottak a legjobb tizenhat közé.
Legfrissebb hírek

A Ferencáros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
48 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
53 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik