Spanyolország–Anglia: a Barcelona Decót adná Lampardért?

Vágólapra másolva!
2006.10.25. 18:57
Címkék
A Daily Express című brit lap értesüése szerint a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgóklub szívesen elcserélné középpályását, Decót (képünkön) a Chelsea futballistájáért, Frank Lampardért.

A katalánok már nyáron is szerették volna szerződtetni az angol válogatott középpályást, akinek szerződése 2008. június 30-ig érvényes.

Az esetleges váltás mellett szól, hogy a londoni klub futballistájának a menyasszonya barcelonai.

Lampard kedvese többször is azt nyilatkozta, szeretné ha Barcelonában élnének együtt. Deco értetlenkedve fogadta a hírt:

"Semmit nem tudok erről az ügyről, de ez nem jelent gondot – mondta. – Aláírt szerződésem van a Barcelonával, és kizárólag azzal vagyok elfoglalva, hogy minden vasárnap pályára lépjek a csapatban."

A Barcelona nem volt hajlandó kommentálni az értesüléseket, a katalán klub szóvivője csak annyit mondott: "Nem szokásunk kommentárt fűzni az újságokban más csapatok játékosairól megjelenő hírekhez."
Legfrissebb hírek

Sorsoltak a Konferencialigában is – a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr szerdán kap ellenfelet

Európa-konferencialiga
15 perce

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
28 perce

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
1 órája

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik