Fabio Capello négy védőjére nem számíthat
A Getafe vendégeként lép pályára a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi, 6. fordulójában a tabellán 4. helyen álló Real Madrid, amelynek utóbbi időben számtalan alkalommal jogos kritikával illetetett védelméből akár négyen is hiányozhatnak.

Capello gondban...

Capello gondban...
Az olasz tréner összeállította védelemben így egyedül Roberto Carlos képviselheti az állandóságot a baloldalon, míg a jobb szélen ismét lehetőséget kaphat az utóbbi mérkőzéseken jó formát mutató Alvaro Mejía. Középen viszont jelen állás szerint a közel sem atombiztos Raúl Bravo, Paco Pavón páros próbálja majd útját állni az ellenfélnek.

Salgado sérült
Játéka több mint kérdéses szombaton a Getafe ellen, bár Capello szintén hajlik arra, csak a keddi, Steaua elleni idegenbeli BL-szereplésre szedje össze magát a világbajnok védő. Az fontosabb.
Az egy kis csapat körüli pletykára mindig kapható Roberto Carlos szerint a kezdőcsapatban ezúttal egyszerre kap majd lehetőséget Ronaldo és Van Nistelrooy.

Cicinho sérült
Emerson „kollégája”, a szintén friss szerzemény Diarra gyorsabban beilleszkedett a csapatba, játéka jóval látványosabb, Carlos szerint erre honfitársának több időre van szüksége, de biztos benne: idővel kamatostul meghálálja majd a bizalmat.

Ramos egészséges, de el van tiltva
Előbb a Levante kispadján ülve találkozott egykori kenyéradóival, a Bernabeu-stadionban kiütötték őket - 0-5 -, de hazai pályán is fejet hajtottak – 0-2 – az esélyesebb fővárosiakkal szemben.
Tavaly már a Getafe szakmai munkáját irányította a német szakember, mérlege 1-0-s vereség idegenben – még Vanderlei Luxemburgo ült a madridi kispadon -, majd a hazai visszavágón 1-1-s döntetlent értek el.
Az NSO ajánlja:
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








