La Liga, Barcelona: Rijkaard tovább rotál

Vágólapra másolva!
2006.09.15. 14:47
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság címvédője, nem mellékesen BL-győztes FC Barcelona holland vezetőedzője, Frank Rijkaard nem a kezdőcsapatban számít a hétvégi, Racing Santander elleni idegenbeli bajnokin Deco (képünkön), Thuram és Messi játékára.
A katalánok több fronton is helytállnak, a bajnokságban és a BL-ben is jó esélyekkel pályáznak a címvédésre. Keretük alkalmassá teszi őket mindkét kitűzött cél megvalósítására, ám ezenkívül vezetőedzőjük számára is nagyobb mozgásteret biztosít a pályára küldött csapat összeállítását illetően.

A holland szakvezető már a 2005-2006-os idényben is rendszeresen változtatott alapcsapatának összeállításán. A keret erősségét bizonyítja: ennek sem az eredményességben, sem a játékban nem volt különösebb látszata.

A sztárcsapatoknál – ahol szinte két, teljesen azonos kvalitással bíró keret áll a mindenkori tréner rendelkezésére - divatos rotáció most Decót, Thuramot és Messit érte utol.

A Racing elleni bajnokira tervezett kezdőcsapat azonban még így sem szellős. Sőt, egyenesen bombaerős. Érdekesség, Lionel Messi már a hétközi, Levszki elleni 5-0-re megnyert találkozón sem kapott szerepet.

Kikerült viszont a BL-kezdőből Belletti, Thuram, Motta és Deco, minden valószínűség szerint bekerül a helyükre Zambrotta, Márquez, Edmilson és Giuly.

A tervezett kezdőcsapatot elnézve – Valdés - Zambrotta, Márquez, Puyol, Van Bronckhorst - Iniesta, Edmilson, Xavi - Giuly, Eto’o, Ronaldinho – a bajnokságot két 1-0-s vereséggel kezdő Santander esetleges pontszerzése is bravúrszámba menne a két győzelemmel kezdő gránátvörös-kékek ellen. Hazai pálya ide vagy oda…

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
27 perce

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
34 perce

Petrenkó Brigitta a lengyel röplabdaélvonalba igazolt

Röplabda
54 perce

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
54 perce

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik