Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 17:39
null
Jakab Zoltán szakosztályvezető és Dragan Vukmir vezetőedző (Fotó: bvsc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC-Zugló bejelentette, hogy Dragan Vukmir lesz a klub vezetőedzője.

Dragan Vukmir játékosként 2002-ben szerződött Magyarországra. Játszott a Ferencvárosban, a DVSC-ben, a Honvédban, majd az MTK-ban is. Az itt töltött ideje alatt háromszor nyert bajnokságot, négyszer pedig Magyar Kupát.

Vezetőedzői pályafutását a Bicskénél kezdte, megfordult a Szegednél, a Diósgyőrnél és a Siófoknál is, így jól ismeri a másodosztály mezőnyét. Vukmir legutóbb szülőhazájában, a szerb másodosztályban dolgozott a Radnicski Mitrovicánál. A BVSC a klub honlapján jelentette be, hogy a 46 éves tréner veszi át a csapat irányítását.

„A BVSC klubfilozófiájához hozzátartozik az utánpótlás-nevelés, így ez fontos cél lesz az új vezetőedzővel is. Szeretnénk, hogy az U19-es bajnokcsapatunkból is minél több fiatalt sikerüljön beépíteni a felnőtt együttesbe. Azonban e mellett a bajnokságban is komoly céljaink vannak. Az elvárásunk, hogy a tabella első felében zárjunk, valamint, hogy támadóbb focit játsszon a csapat. Örülnénk, ha a meccseinken minél több szurkoló lenne, de ehhez elengedhetetlen az is, hogy látványos mérkőzéseink legyenek” nyilatkozta a klub honlapjának Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.

„Szép kihívás előtt állok, és nagyon tetszett az a koncepció, amelyet a vezetőség felvázolt. Szeretnék én is előre lépni a klubbal, mert azt látom, hogy van a csapatban még potenciál. Jól ismerem az NB II mezőnyét, így tudom, mire számíthatok, illetve sok fiatallal dolgoztam már korábban, úgyhogy ez a cél is fontos számomra. Bízom bennük és partner vagyok a közös munkában, ha ők is jól dolgoznak, teljes erőbedobással. Szeretem a támadó és dinamikus focit, ezt szeretném megvalósítani itt, a BVSC-nél is. Ehhez még hiányposztokra kell igazolnunk pár játékost, de már nagyon várom a jövő heti kezdést” – vélte Dragan Vukmir.

A BVSC nyári felkészülése június 23-án rajtol. A másodosztály július végi rajtja előtt a zuglói csapat játszik a Budaörs, a Videoton, a Siófok, a Csákvár, a Komárom, a Mezőkövesd és a TSFE ellen is.

 

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Menesztették az indiai futballválogatott spanyol kapitányát

Minden más foci
2025.07.05. 10:23

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14
Ezek is érdekelhetik