Az alpesi és északi sí mellett műkorcsolyában is bővülhet a magyar indulók száma, utóbbi sportágban szeptemberben pótkvalifikációs versenyt rendeznek Kínában.
„A helikopteres átrepülés során szerzett tapasztalatok és a mászópartner Laura sérüléseinek súlyosságáról szóló leírása alapján feltételezhető, hogy Laura Dahlmeier azonnal meghalt.”
A kilencedik helyen végzett a Nagy György, Szekeres Ildikó, Kiss Zsolt, Szentannai Ágnes összeállítású magyar válogatott az első alkalommal megrendezett curling vegyescsapat-világbajnokságon Bernben.
Miklós Edit ezúttal a déli féltekén, Chilében készül az elkövetkező szezon versenyeire. Az MTK alpesi sízője szeptember 17-ig edz a fővárostól, Santiagótól 60 kilométerre, 3000 méter magasan található La Parvában.
A férfiaknál Liu Shaoang (MTK), a nőknél pedig Jászapáti Petra (Szegedi KE) áll az élen összetettben a rövid pályás gyorskorcsolyázók budapesti Gyakorló Jégcsarnokban zajló országos bajnokságának első, szombati napja után.
Ole Einar Björndalen norvég sílövő nem mindennapi edzőtermet álmodott meg. A nyolcszoros olimpiai bajnok öt évig tervezte, majd két éven keresztül építette a mozgó fitneszcentrumot. Björndalen találmányáról a sportági vezetők is elismeréssel beszéltek, így elképzelhető, hogy aktív pályafutásának befejeztével is hasznosítani tudja a fejlesztését.
Térdsérülés miatt hat-nyolc hetes kényszerpihenő vár Patrick Küng alpesi sízőre, aki februárban megnyerte a férfiak lesiklószámát az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon.
Elromlott az elektronikus szavazórendszer a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 128. kongresszusán Kuala Lumpurban, ahol a NOB eldönti, hogy Pekingnek vagy Almatinak ítéli-e oda a 2022-es téli olimpiát.
Miklós Edit a világ egyik leghíresebb síparadicsoma, az olaszországi Cortina d'Ampezzo közelében készül, ahogy közösségi oldalán fogalmazott, a „változatosság kedvéért hó nélkül.” A magyar alpesi síző meg sem állt a csúcsig és a festői környezetet megörökítette. Nézze meg Ön is!