A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata öt nap alatt a harmadik idegenbeli meccsén szerzett pontot az osztrák bajnokságban, Jan Neliba együttese ezúttal a Salzburgot múlta felül 5–4-re.
Az U18-as női jégkorong-válogatott megkezdte felkészülését az A csoportos vb-re. Gömöri Csaba szövetségi edző, szerint az első mérkőzésen történelmi siker volt legyőzni a cseheket.
A Mol Liga tabelláján 5. helyezett ASC Corona Brassó csapata legyőzésével, megszakította a tavaly december 5-e óta tartó hazai nyeretlenségi sorozatát.
Nem bírt a Pick-Szeged a Barcelonával hazai pályán. Az NSO Tv-nek nyilatkozó Vadkerti Attila szerint nagyon sokat kivett belőlük a katalán csapat játéka.
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége ezúttal a Magyar Rádió riportere, Novotny Zoltán lesz. Az NSO Tv-nek a női kézilabda BL-ben menetelő Győrről és Ferencvárosról mondta el a véleményét.
A Fehérvár rekordkülönbségű győzelmet ért el Innsbruckban. Az NSO Tv-nek nyilatkozó Énekes Lajos szerint a társaság mindig többet akar magából kihozni.
Olimpiai bajnok vízilabdázónk, Csapó Gábor az NSO Tv-nek beszélt a Magyar Vízilabda-szövetség elnökjelöltjeiről, illetve a magyar póló lehetséges reformjairól.
Hivatalosan is bemutatták Kásás Tamás önéletrajzi könyvét, amely Kása címmel került a boltokba. A klasszis és a kötet társszerzője, M. Kiss Csaba az NSO Tv-nek mesélt.
Csapó Gábor szerint legalább 20-25-en alkalmasak a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, köztük Benedek Tibor is. Az olimpiai bajnok a sportág jövőjéről.
A magyar jégkorong-válogatott megbízott szövetségi kapitánya, Diego Scandella szerint a csapat mindent megtett a hollandok ellen, de egyszerűen nem volt szerencsénk.