„A keretet a szövetségi kapitány állítja össze. (...) Balszélsőkkel szerencsére nem állunk rosszul, sőt, négyen is rendszeresen játszanak a Bajnokok Ligájában.”
A Bécsben zajló férfi kézilabda Samsung-kupa első mérkőzését megnyerte a magyar válogatott: Hajdu János tanítványai 31–29-re győzték le Tunéziát. A mieink mindkét félidő elején jól játszottak, ám a hajrában kicsit kiengedtek, de ez szerencsére nem bosszulta meg magát.
Tovább gyűrűzik az európai kézilabdát az utóbbi hetekben megrengető vesztegetési botrány: pénteken arra derült fény, hogy egy 2006-os Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt 20 000 euróért próbálták megvásárolni a meccset fújó német játékvezető „jóindulatát”.
Manapság már nem őrjöng, nem jön eksztázisba egy-egy védése után Puljezevics Nenad, a Pick-Szeged kapusa, amit a szurkolók nagyon hiányolnak. A delmagyar.hu internetes oldalnak adott nyilatkozatában a hálóőr elmondta, hogy visszafogottságában az is közre játszik, hogy hét év után már más lehetőségeket is keresne.
Négygólos, 30–26-os győzelmet aratott a horvát férfi kézilabda-válogatott Szlovákiában, Eb-selejtezőn. A „magyar csoport” másik meccsén Görögország otthon tartotta a pontokat Finnország ellen. A 7. csoportban Spanyolország magabiztosan győzte le idegenben Litvániát.
Kedden sorsolják a 2010-es női kézilabda Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait. A magyarok a legerősebb kalapban kaptak helyet. A kontinentális szövetség tájékoztatása szerint a kalapokat az utóbbi két esztendő eredményei alapján állították össze.
Háromgólos, 31–28-as győzelmet aratott 7000 tomboló néző előtt a boszniai férfi kézilabda-válogatott Szerbia ellen Szarajevóban a 2010-es Európa-bajnokság selejtezőjén. Franciaország magabiztosan győzött Portugáliában, Lengyelország simán verte Törökországot.
Kiütéses győri siker a stadionban, kiütéses győri siker a kézilabdacsarnokban: az ETO húsz góllal, 42–22-re megverte a Tajtavill-Nyíradonyt a női kézilabda NB I-ben.
Tizenhét nappal a találkozó előtt minden jegy elkelt az MKB Veszprém és a címvédő spanyol Ciudad Real közötti férfi kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójára.
A Kiel körüli bundabotrányok miatt is egyre bizonytalanabb lesz Nikola Karabatic sorsa. A franciák olimpiai és világbajnok irányítója elmondta, hogy három csapat is megkereste, köztük a Montpellier-nél sokkal gazdagabb spanyol klubok, ám ennek ellenére nem zárható ki, hogy mégis a francia együttesshez tér vissza.