Női röpi BL: Németh Anették idegenben győzték le a címvédőt

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 20:24
null
Németh Anett holtversenyben csapata legeredményesebb játékosa volt (Fotó: Magyar Röplabda Szövetség)
Németh Anett csapata, a német SC Potsdam a női röplabda Bajnokok Ligája mostani idényének legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a csoportkör 4. fordulójának csütörtöki játéknapján 0:2-ről fordítva, idegenben legyőzte a címvédő VakifBank Istanbult.

A magyar válogatott 23 éves feladó-átlója 17 pontot szerzett a 115 perces összecsapáson, ezzel – holtversenyben – csapata legeredményesebb játékosa volt. A török együttes hazai pályán 2021 márciusa óta először szenvedett vereséget.

 

„Hihetetlen meccs volt – nyilatkozta a magyar válogatott játékosa a röplabdaszövetség közösségi oldalán. – Az eleje szerintem úgy alakult, ahogy a legtöbben várták, a VakifBank volt egyértelműen fölényben. Aztán a harmadik játszmától elkezdett a játékunk nagyon jól működni és nyomást tudtunk rájuk helyezni. Azt viszont szerintem egyikünk sem gondolta, hogy képesek leszünk megfordítani és megnyerni a meccset. Az egész csapatnak és nekem egyénileg is nagyon jól ment a játék. Persze, voltak hibák itt-ott, de a világ egyik legjobb csapatát legyőzni hihetetlen érzés, úgyhogy elégedettek lehetünk. Most pedig éppen egyszerre vagyok boldog és nagyon fáradt.”

Decemberben a két együttes első meccsét nagy csatában, 3:1-re nyerte a VakifBank Németországban, a Potsdam azóta múlt héten a szerb Crvena zvezda otthonában megszerezte története első BL-győzelmét.

Mostani sikerükkel Némethék már négy ponttal állnak a C-csoport harmadik helyén.

NŐI RÖPLABDA, BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

Vakifbank SK–SC Potsdam 2:3 (19, 19, –23, –20, –10)
Legjobb pontszerzők: Egonu 23, Daalderop 12, ill. Németh 17, Savelköl 17, Jasper 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik