Németh Anett Chieriben röplabdázik a következő idényben

Vágólapra másolva!
2025.05.30. 12:03
null
Fotó: chieri76.it
Németh Anett az elmúlt években Challenge- és CEV Kupát is nyert Chieri röplabdacsapatában játszik a következő szezonban.

A magyar válogatott 24 éves feladóátlójának érkezését új együttese pénteken közösségi oldalain jelentette be.

Németh a világ legerősebb bajnokságának számító olasz élvonal legutóbbi idényében a Perugiában röplabdázott, s az olaszok olimpiai bajnok sztárja, Ekaterina Antropova mögött a Serie A második legeredményesebb játékosa volt 559 ponttal.

„A Chieri Olaszország egyik legerősebb klubja, így remek lehetőség számomra, hogy újabb lépést tegyek előre a karrieremben. Tetszett, amit felvázolt a csapat, amely kulcsszereplőként számít rám. Alig várom, hogy elkezdjük a munkát” – mondta az együttes honlapján az 52-szeres válogatott Németh, aki jelenleg a nemzeti csapattal Bakuban az Európa-liga pénteki (mai) nyitányára készül.

A magyar játékos feladója az a holland Sarah van Aalen lesz, akivel már a német Potsdamban is együtt játszott.

„Ott is remek volt a kapcsolat köztünk a pályán és azon kívül is, örülök, hogy Olaszországban is egy csapatban szerepelhetünk” – mondta ennek kapcsán a magyar játékos, akit második németországi évében a Bundesliga legértékesebb játékosának választottak.

A Vasas-nevelésű Németh 2018 és 2021 között az Egyesült Államokban röplabdázott, utána két potsdami évet követően szerződött az olasz élvonalba, ahol a Pinerolo, majd a Perugia játékosa volt.

A Chieri a Challenge Kupát 2023-ban, a második számú európai sorozatot, a CEV Kupát 2024-ben nyerte meg, idén előbbiben ezüstérmet szerzett. A csapat a legutóbbi három szezonban ötödik volt az olasz bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Petrenkó Brigitta: Úgy érzem, szintet léphetek a lengyel röplabda-bajnokságban

Röplabda
2025.06.17. 16:47

Németh Anett: A döntőben is győzni szeretnénk

Röplabda
2025.06.17. 08:54

Legyőzte Portugáliát, négyes döntőbe jutott a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.15. 20:17

Európa-liga: a négyes döntő kapujában a női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.09. 19:47

Női röplabda Európa-liga: a kapitány szerint egyelőre nem beszélnek a négyes döntőről

Röplabda
2025.06.08. 08:40

A görögök ellen is öt szettben nyert női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.07. 18:25

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Kump Alíz az Olaszországba igazolásáról: Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki

Röplabda
2025.06.01. 17:31
Ezek is érdekelhetik