Francia bajnok lett a röplabdázó Gergye Roland

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 15:30
null
A Tours bajnokcsapata (Fotó: facebook/toursvolleyball)
Szombaton este játszották le a francia röplabdabajnokság döntőjének második mérkőzését, a Tours és a Poitiers között, amelyet előbbi nyert 3:0-ra és ezzel megszerezte a bajnoki címet.

A helyzet érdekessége, hogy a két csapat úgy jutott el a fináléig, hogy előbbi a negyedik, utóbbi pedig csak a hatodik helyen végzett az alapszakaszban. A Tours – amely keretének az 54 szeres magyar válogatott Gergye Roland is tagja – az első találkozón, idegenben is győzni tudott 3:1-re, így várható volt, hogy az egyik fél két győzelméig tartó párharc második mérkőzésén bajnokavatás lesz. Bár az első játszmát csak 29:27-re nyerték Gergyéék, ezt követően már simábban hozták a következő kettőt, így 3:0-ás sikerükkel, megszerezték a bajnoki címet. 

Éppen a héten derült ki, hogy a Toursszal a CEV-kupa elődőntőjébe is bejutó magyar négyes ütő a következő idényben az olasz élvonal újoncánál a Cuneonál folytatja pályafutását. A bajnoki cím szép búcsú volt a részéről.

A kaposvári nevelésű 32 éves játékos 2013-ban távozott a somogyiaktól, azóta röplabdázott Németországban, Törökországban, Görögországban, Szlovéniában, Lengyelországban és az Egyesült Arab Emírségekben is.


 

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda-vb: Bulgária és a címvédő Olaszország vívja a döntőt

Röplabda
2025.09.27. 14:59

Új vezetőedző, új névadó szponzor és új hazai pálya a dágiaknál

Röplabda
2025.09.24. 18:12

Elődöntősök a lengyelek a férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.24. 15:58

Férfi röplabda-vb: negyeddöntőbe jutottak az olaszok

Röplabda
2025.09.21. 11:14

Kiestek az olimpiai bajnok franciák és a vb-bronzérmes brazilok is a férfi röplabda-vb csoportkörében

Röplabda
2025.09.18. 16:54

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
2025.08.19. 13:52

Férfi röplabda Eb: októberben, Bariban sorsolják a csoportokat

Röplabda
2025.08.19. 11:49
Ezek is érdekelhetik