Férfi röpi Challenge-kupa: nyolcaddöntőben a MÁV Előre

Vágólapra másolva!
2024.11.20. 21:29
Fotó: FB/MÁV Előre Foxconn
A MÁV Előre bejutott a nyolcaddöntőbe a férfi röplabda Challenge-kupában, miután a 2. forduló visszavágóján 3:0-ra nyert az osztrák UVC Holding Graz vendégeként.

A két csapat múlt keddi, tatabányai első összecsapása hatalmas, közel háromórás csatát hozott, aminek a végén a székesfehérváriak örülhettek 3:2-es sikernek, így némileg kedvezőbb helyzetből várhatták a visszavágót a Mózer Zoltán edzette osztrákok ellen.

Remekül kezdett a MÁV Előre, amely az első szett derekán az albán Redi Bakiri remek játékának köszönhetően már hat ponttal is vezetett, így az is belefért, hogy a végén közelebb engedte riválisát.

A második felvonás nagy csatát hozott, de a székesfehérváriak 10:9 után végig vezettek – igaz, két pontnál többel egyszer sem –, és minimális előnyüket jobb támadási hatékonyságuknak és több blokkpontjuknak köszönhetően megőrizték.

A harmadik etap elejét a hazaiak uralták, de aztán a vendégek a magára találó Pesti Marcell vezérletével fordítani tudtak, így 85 perc után ünnepelhették a továbbjutást.

RÖPLABDA
Férfi Challenge-kupa, 2. forduló, visszavágó (a nyolcaddöntőbe jutásért)
UVC Holding Graz (osztrák)–MÁV Előre Foxconn 0:3 (–22, –23, –20)

 

Legfrissebb hírek

A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

Röplabda
Tegnap, 10:46

Férfi röplabda Extraliga: Omar Pelillo marad a duplázó MÁV Előre vezetőedzője

Röplabda
2025.05.23. 15:29

Aranyszavak a MÁV Előre történelmi duplázása után

Röplabda
2025.05.11. 19:40

Férfi röplabda Extraliga: története során először bajnok a MÁV Előre

Röplabda
2025.05.10. 22:36

Elképesztő fordulat után a bajnoki cím kapujában a MÁV Előre röpisei

Röplabda
2025.05.05. 21:15

Női röplabda Extraliga: a MÁV Előre ötödik a nőknél

Röplabda
2025.05.04. 20:07

Kiharcolta az első győzelmet a MÁV Előre a férfi röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2025.05.01. 20:00

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Kaposvár, ötödik meccs dönt az ötödik helyről

Röplabda
2025.04.29. 21:03
Ezek is érdekelhetik